Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1914-1915-iki tanévre

Dr. Schermann Egyed: X. Pius pápának újításai a szerzetesjog terén

csak a szerzetesek fenntartására, hanem sok egyéb szükséges vagy nagyon hasznos, jótékony és emberbaráti czélból is történnek gyűj­tések, másrészt pedig a korlátlan gyűjtési szabadság miatt a kiküldött szerzetesek sok lelki veszélynek voltak kitéve és az egész testüle­tek tekintélye és fegyelme jelentékeny kárt szenvedett, meg a túl­ságosan sok gyűjtés miatt panaszok is merültek föl, azért az egyház újabban fokozott figyelmet fordított erre és 1896. márcz. 27-én nöiszerzetesekre vonatkozólag, 1908. nov. 21-én pedig a férfi­szerzetesekre nézve adott ki nagyjelentőségű határozatot. Mi csak az utóbbival foglalkozunk, mert csak ez jelent meg X. Pius pa­rancsából. Egyébként nagyjában megegyezik az apáczák számára kiadott említett határozattal. Mivel a koldulórendeknek alapszabályaikon alapuló, tehát mintegy velükszületett s természetes joguk van arra, hogy a hí­vek közt való alamizsnagyüjtéssel tartsák fenn magukat, a többi rendek s intézetek pedig erre vonatkozólag a közjog alatt állanak, azért a határozat külön foglalkozik a koldulórendekkel és külön a többiekkel. I. A koldulórendek. 1 Szoros értelemben vett koldulók a domonkosok, a ferencziek (ezeknek három águk van: a szorosan vett ferencziek, a minoriták vagy konventualisok és a kapuczinusok), az ágostonrendi remeték és a karmeliták, kikhez V. Pius pápa még a szervitákat is számí­totta, sőt újabban mások is hozzájuk tartoznak. Ezekről a kol­dulókról szól a határozat első része, mely a következő : 1. A koldulórendi szerzetesek az apostoli szentszék intézke­dése folytán csupán elöljárói engedélylyel gyűjthetnek alamizsnát abban az egyházmegyében, a hol konventjük van. Az Ordinariusok engedélye eo ipso megvan, hogy a konvent fölállításába bele­egyeztek. Ez a pont nem új, hanem csak a koldulóknak régi jogát hangsúlyozza, melyet több pápa és a trienti zsinat megadott ne­kik és a melyen a püspökök nem változtathatnak. A koldulók tehát abban az egyházmegyében, a hol konventjük törvényesen létezik, nem tartoznak püspöki engedélyt kérni, hanem elég elöl­járói engedélyük, mert midőn a püspök beleegyezését adta a kol­dulókonvent alapításába, ez által ennek mindenkori alamizsna­1 Ebben s a köv. §-ban a nem számozott bekezdések szerzőnek megjegyzései.

Next

/
Thumbnails
Contents