Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1914-1915-iki tanévre

Dr. Strommer Viktorin : Guzmics Izidor mint theologus (II.)

sem meglepő tehát, hogy Guzmics, aki már a természetfeletti vallás szükségességének tárgyalásakor is (Theol. Fund. 23—27, 30—47. 1.) jobbadán csak ennek morális szükségességét bizonyította, a kinyilatkoztatásról szóltában is (u. o. 54—72. 1.) jóformán csak azt mutatja ki, hogy formailag kell revelatio supernaturalis s ez a kinyilatkoztatás ilyen értelemben lehetséges is. Guzmics nem veszi észre, vagy nem tartja szükségesnek hangsúlyozni, hogy a supernaturalismus lényege szerint materiájában is — persze formaliter is — elüt a naturalismustól s az ebből sarjadt rationalismustól, s nem beszél, legalább nem elég világosan és elég határozottan a revelatio supernaturalis absolut szükségességéről s ennek lehetőségéről, a mit pedig épen a rationalistákkal szemben a legnyomatékosabban kellett volna kiemelnie. Hasonlóan rationalistikus mellékgondolat befolyásolja pl. az eredeti bűnről szóló felfogásában is. Ennek lényegét t. i. a concupiscentiába helyezi. Nyilvánvaló, hogy így felfogva az eredeti bűn már kevésbbé titok s a véges észnek mintegy természetesebb, érthetőbb. Rationalistikus reminiscentiákat látunk érvényesülni abban is, hogy a jövendölésekről s a csodákról szóltában — a nélkül, hogy ezek természetfeletti jellegét feladná — kelleténél jobban iparkodik mentől többet «megmagyarázni.» Nemkülönben rationalista gondolatszilánkokra akadunk az inspiratióról való tanításában is. Az igazsághoz híven el kell ismernünk, hogy Guzmics ebben a rendkívül fontos kérdésben nem eléggé következetes. Néha egész korrekt katholikus szellemben beszél erről, máskor meg gyanús, sőt több mint gyanús kifejezéseket használ e tárgyról. Ezeket a különböző helyeken előforduló s különfélekép értelmezhető kifejezéseket egységes képbe olvasztva azt kell mondanunk, hogy Guzmicsnak a Szentírás Isten szava, de az inspiratio tekintetében egyoldalulag első sorban abban látja Isten közreműködését, hogy megvédi a szent írókat a tévedéstől. Világos, hogy ez nem födi a katholikus inspiratiofogalmat, a melyben az inerrantián mint negativ elemen kívül van positiv elem is, s Isten főleg ezen positiv elem alapján mondható a szent könyvek szerzőjének. Ezeket az utoljára említett dolgokat azért hoztuk fel már most, mert az épen szóban forgó rationalismussal való összefüggésük Guzmics írásaiban kézenfekvő. De belecsendül ez a rationalisztikus hang, illetőleg a rationalismusellenes tendenczia mint mellékzönge Guzmics olyan állásfoglalásaiba is, a melyekben első sorban általános philosophiai s theologiai iránya a determináló