Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1914-1915-iki tanévre

Dr. Strommer Viktorin : Guzmics Izidor mint theologus (II.)

vallja (Theol. Fund., VI. 1.), jobban mások után indul, mint egyebütt, a bizonyítékokat nem veszi át a megfelelő kritika nélkül. Csak azt hozza fel s csak azzal érvel, a mit döntőnek s okvetlenül szükségesnek tart. «Veritas non multis, sed firmis stabilienda est arguments.» (Theol. Dogm. I. 60. I.)

1 Ezt az elvét a kinyilatkoztatás forrásaiból merített érvek felhasználásában mindig szem előtt tartja. A theologiában szokásos érvek mellett, a hol csak teheti, örömmel használ más, kivált pszichológiai és aesztetikai érveket, mert az ő kora, ő így látta, különösen ezek iránt fogékony. Nagy gondot fordít arra is, hogy egy-egy dogmatikus tételnek rámutasson a gyakorlati oldalára, az erkölcsi életre való kihatására. Szerinte a dogmatikának szükségképen gyakorlati irányúnak kell lennie. Ilyen már legfőbb czélj a is, a mely abban áll, hogy Krisztus gondolatát az ő szellem-erkölcsi országáról minden időben megvalósítsuk. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha föltétlenül ragaszkodva az egyházban ahhoz, a mi benne isteni, minden egyébben alkalmazkodunk a tényleges s bizony-bizony változó viszonyokhoz, mert mint mondja, «a mai korra a régen lefolyt kor szelleméből munkálni, haszontalan törekedés.» (Egyh. Tár, III. füz., 59. 1.) De bármint jeleskedik is Guzmics — tagadhatatlan tévedései daczára — a positiv dogmatika művelésében, legsajátabb s legeredetibb területe az ő munkásságának még sem ez, hanem a polémia, még pedig a polémia a rationalismus ellen. Dolgozatunk tavaly közölt részében általánosságban már rámutattunk erre s ismertettük a polemikus Guzmics harczmodorát s a leghevesebb küzdelemben is hiven megőrzött, mindig megnyilatkozó nemes, finom, szelid lelkületét.

2 Nem akarván ismétlésekbe bocsátkozni, ezt most feltételezzük s a polemikus Guzmicsról itt csak annyit mondunk, a mennyi a részleges tárgyalás szempontjából szükségesnek látszik. Guzmics úgy volt meggyőződve, hogy a vallásnak az ő korában, mint általában a legtöbb korban, megvolt a maga specialis veszedelme. Materialista, istentagadó véleménye szerint akkoriban nem igen volt, a naturalismus sekélyes vizét is szerencsésen megúszták már a lelkek. De az új német philosophia hatása alatt — Kantra és az ő filosophiai criticismusára gondol — épen ebből a 1 Ehhez tartja magát Fundamentálisában s Dogmaticájában is, a mi főleg ezekben, amennyiben tankönyvek is, nagy előny, t. i. nincsenek agyontömve idézetekkel. 2 V. ö. főiskolánk tavalyi évkönyvének 328—330. lapjait.