Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre
Dr. Bódiss Jusztin : A kereszténység legrégibb nyomai a római íróknál
a régi egyházíróknál panaszképen, hogy a keresztényeknek már a nevöket, a kereszténységhez való tartozásukat is bűnnek tekintik, így Hermásnál (9, 28.) és Szent Iustínosnál (Apol. I, 11.). Plinius továbbá még azt kérdezte, vájjon a tettöket megbánok szabadon bocsáthatók-e. (Ezekre a bűnbánókra még egyszer visszatér levelének vége felé, a hol azt írja, hogy bizonyosan sokan hátat fordítanának a keresztény hitnek, ha a pogánysághoz való visszatértük esetében a büntetés elengedésére számíthatnának.) Erre feleli a császár: «Meg kell őket fenyíteni, úgy mégis, hogy a ki megtagadja kevesztény voltát s ezt nyilvánvalóvá teszi az által, hogy isteneink előtt térdet hajt, ámbár múltja miatt gyanús is, kapjon bocsánatot megbánása alapján» (puniendi sunt, ita tamen, ut qui negaverit se christianum esse idque re ipsa manifestum fecerit, id est supplicando diis nostris, quamvis suspectus in praeteritum, veniam ex paenitentia impetret). Ekként Traianus azt a kérdést, vájjon miért kell a keresztényt megbüntetni, ha nem is egész határozottan, de elég tisztán eldöntötte : t. i. a keresztényt nein azért büntetik, a mit elkövetett, hanem inkább azért, mert megtagadta az imádást, a melyet a biró a vád emelése után kivánt tőle s melynek megtagadása az állam polgári kötelességek megsértését, szóval az állami rend ellen való lázadás vétségét foglalta magában. Mivel azonban Plinius a keresztények ellen nemcsak felségsértés, hanem vallási vétség miatt is vádat emelhetett, hisz az istenek szobrai mellé az uralkodó császár szobra is fel volt állítva s ennek részére is kívánhatott térdhajtást, Traianus erre vonatkozólag csak «isteneinkről» beszél, a kikhez a consecrált császárok is tartoztak ugyan, de a maga szobráról mégsem tesz említést. Látszik tehát, hogy csupán vallássértés vádját akarta emeltetni ; szóval a keresztényeket az ö leirata értelmében sacrilegium s nem fölségsértés (maiestas) czimén kell büntetni. Tudjuk, hogy később is megtörtént, főkép a provinciákban, hogy a keresztények vonakodtak a császárok szobrait istentiszteletben részesíteni s ez már elég ok volt elitélésökre ; de Traianus döntése óta az elitélés már általánosságban szólott vallássértés czimén. Mivel azonban a császár-cultus is az államvallás követelménye s a tisztelet megtagadása egyértelmű volt a vallási kötelesség megsértésével, ha a biró követelte a dolgot, a halálbüntetés kimondása rendesen bekövetkezett. Szóval az istenek tiszteletének megtagadása volt a rómaiak előtt az általánosságban vett bűn, a császár képére való alkalmazás pedig mintegy példával való igazolása az általános tételnek (Mommsen szavai szerint: die Anwen-
