Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre
Dr. Bódiss Jusztin : A kereszténység legrégibb nyomai a római íróknál
dung auf das Kaiserbild ist nur exemplifikatorisch. Historische Zeitschrift 28. évf. 389.1.) Az eredmény persze rendesen ugyanaz volt. Pliniusnak utolsó kérdése következő : vájjon tekintettel legyen-e bánásmódjában és Ítélkezésében a vádlottaknak nemére és korára? Az ősegyházban a hitközségek általában még nagyobbrészt asszonyokból és gyermekekből állottak, úgyhogy a kereszténység ellenségei, mint Celsus a maga Igaz szavában (Logos aléthés, melyet Órigenés ellenirata nyomán ismerünk), ki is használják a kereszténység alantas értékének bizonyításául s gúnyolva gúnyolják érte. Azidétt Bithyniában is nagyrészt ilyenek voltak a viszonyok s így érthető, hogy a helytartó, a ki a római korszellemhez képest talpig emberséges ember volt, iparkodott ezt a pontot tisztázni, hogy korra és nemre kellő tekintettel lehessen. Traianus azonban nem szólt e pontról, s hallgatása tagadást jelentett. Traianus jelleme korának szelleméhez képest szintén maga volt a megtestesült szelídség, méltányosság és igazságszeretet ; annyival feltűnőbb tehát, hogy ekkép határozott, holott egyébként a római jog vallási ügyekben roppant türelmes volt s korra és nemre megengedte az elnézést. így olvassuk Ulpianus császárkori jogtudósnál (Dig. 48., 13. f.) : «Sacrilegii poenam debebit proconsul pro qualitate personae proque rei condicione et temporis et sexus vel severius vel clementius statuere». A császárt tehát az vezette bizonyára eme döntésében, hogy az akkori római felfogás megkövetelte, hogy az állam létére oly veszélyes törekvésekkel szemben, mint a keresztények törekvései voltak, semmi tekintetnek helye ne legyen. Csakugyan a következő üldözések még inkább megmutatták, hogy a pogányságnak kereszténygyülölete épen a nőket és gyermekeket kimélte legkevésbbé. (V. ö. Sienkievicznél is.) Miután ekkép Traianus általánosságban hozzájárult Plinius előterjesztéseihez és beleegyezését adta helytartójának eljárásába, vagyis már részletes kérdéseire is megfelelt, — rátért a fortissimum punctum-ra : a névtelen árulhodások vagy denuntiatiók ügyére, a melyeknek Plinius helyet adott. Kereken helyteleníti eljárását. Gyönyörű felelete imigy szól : «A szerző neve nélkül beadott Írásoknak semmiféle vádban helyök nem lehet; mert ez egyrészt rossz például szolgál, másrészt nem a mi korunkba illő = sine auctore vero propositi libelli in nullo crimine locum habere debent. Nam et pessimi exempli nec nostri saeculi 1 est (= nem korunknak 1 Saeculum = ered. század, azután korszellem (nem genius saeculi,
