Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre

Dr. Várkonyi Hildebrand : Az intuitio a régi és az új philosophiában

31. A romanticismus philosophiájában Schelling és Fichte után Hegelről kellene szólani, de csak röviden említjük, hogy bármint hadakozik is az előző bölcselők speculativ módszere ellen, ő maga is teljesen rokon velük abban, hogy egész philosophiáját fogalmakból szövi ki, dialektikus úton construálja, csak nem használja a «geniális intuitio» kifejezését, hanem helyette egy ép olyan apriorikus módszert vezet be : a fogalmak ellenmondásából kiinduló gondolatsorokat. Hogy ez mennyivel jobb módszer, mint Fichteé, vagy Schellingé, azt ma már nem látjuk át, de azt tudjuk, hogy az előbbi két rendszerrel osztozik az önkényes constructiókban s az üres fogalmak szövögetésében. Hanem helyette áttérünk a század igazi nagy «Anschauungsphilosoph»-j ára, Schopenhauerre, kit már lelki dispositiójánál, rendszere érzelmi indítékainál s gyönyörű szemléletes nyelvénél fogva már eleve is azok közé kell sorolnunk, kik Platon óta a «szemükkel gondolkoznak», kiknél minden képbe olvad vagy szilárdul; bennük két lélek lakik: a költői és a philosophusé s nagyon kétséges, melyik válik győzelmessé. Schopenhauer szerint: «Alles Urdenken geschieht in Bildern.» Schopenhauer philosophiája is Kantéban gyökeredzik, nem úgy, mintha szerves folytatása volna a romanticismusnak vagy közéjük tartoznék ; hanem annyiban, a mennyiben Kant ismeretelméletének következményeit vonja le nagy elszántsággal és egyoldalúsággal. De a szemléletnek nagyobb rajongója kevés van nálánál, — kevés philosophus élte át mélyebben Schopenhauernél a jelenségek szemléleti szépségét, és jelentőségét még az empirikusok között is. Schopenhauer intuitivismusáról két részben kell szólanunk. Első sorban annyiban intuitiv az ö rendszere, a mennyiben az ismeret keletkezésében s az ismeretek rangfokozatában a szemléletet állítja első helyre. Fő tétele, hogy az érzéki szemléleten alapszik egész ismeretvilágunk, ebből nyerik a fogalmak minden tartalmukat; azért ez a legbensőbb magva minden igaz megismerésnek. Stílusán ragyogó szépség és szemléletesség (hogy megint ezt a szót használjuk) ömlik el, mikor a szemléletet nyomatékosan kiemeli és méltatja. Valósággal bergsoni hangokat üt meg, úgy, hogy nem hiába mondták: a francia philosophusnak sok gondolata van, melyek mélyükben schopenhaueri gondolatok. Ilyen például a fogalom szembeállítása az őserejű, «önmagáért létező s önmagát igazoló szemlélettel» a Welt als Wille und Vorstellung I. köte-