Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre

Dr. Várkonyi Hildebrand : Az intuitio a régi és az új philosophiában

tet szent Ágostonra Kantnak egy hasonló helye, melyben szintén az isteni szemlélésről, a teremtő intuitióról van szó (De mundi sensil et intellegit forma et prim. II. §. 10.) : «Divinus autem intuitus, qui objectorum est principium... est archetypus et propterea perfecte intellectualis». A romantikusok abban fognak eltérni Kant ezen intuitio fogalmától, hogy azt nem az Istenbe helyezik, hanem magába a philosophus elméjébe, ki teremt, mint művész, az alkotó elme jogával s az ész fogalmai fölé emelkedik genialitásával. 30. Ám ha Kant nem alkotott volna is egy oly intuitiófogalmat, mely intuitióban egy örök isteni szellem szemléli s e szemléléssel teremti a véges dolgok világát: pusztán ismeretelmélete alapján is kialakulhatott volna valamely intuitiv philosophia. A rationális metaphysika ugyanis, mely Kant szerint az intuitio tárgya volna (ha ugyan lehetséges volna az intuitio), nagyon kecsegtető gondolat. Hatott is a következő philosophikus nemzedékre. Az a puszta észből való deductio is ilyen irányban hathatott, melylyel Kant a kategóriákat levezette s amely példát adott arra, hogyan lehet nagy rendszereket pusztán fogalmakból levezetni, construálni. Azért nevezzük a romantikusok egész bölcseletét constructiv philosophiának. Annak az intuitiónak, mely a romantikus philosophiában kifejlődött, többféle szerepét, fogalmazását kell megkülönböztetnünk. Elsősorban, mint a philosophiai ismeretek forrása tűnik fel. A genialis intuitio az a forrás, melyre a romantikusok minduntalan hivatkoznak, az a biztos belső meggyőződés, a dolgok egyéni látomása, melynek kezessége a bölcselő geniejében van. Ennek a gondolatnak, mely az egyéni intuitio számára absolut elismerést és érvényt követel, nagyon érdemes kinyomozni fejlődéstörténetét, mert ezen genesis feltárása jellemző fényt vet az intuitio igazi természetére^ a hogyan azt alkotói felfogták s alkalmazták. Az intuitiógondolat ezen alakulásának gyökere ismét Kantban van, Kant azt tanította, hogy a genie az a tehetség, mely megadja a művészet szabályait, úr és alkotó, de valami rendkívüli módon, úgy, hogy midőn szabadon, önkényesen látszik alkotni és teremteni, voltaképen a természet örök törvényei érvényesülnek tevékenységében. Ez tehát a természet öntudatlan működésének felsőbb potentiája, az emberi tevékenységnek legmagasabb kifejlődése, «der reine Ertrag und Blüte des Daseins», mint később Schopenhauer mondotta. A genieben egyesül a szabadság, az önkény öntudata, de viszont az önkény