Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre
Dr. Várkonyi Hildebrand : Az intuitio a régi és az új philosophiában
minden igazi esetlegessége s az ebből származó relativitás nélkül, mert egyszersmind természetes, szükségképi az a tevékenység, melyben kiíéjlik s az alkotás, melyet létrehoz. A genie létjoga tehát a természetben gyökeredzik, alkotásai szükségképiek, objectivek, absolute igazak. A természet nem csalhat és nem csalatkozhatik. Ebből a felfogásból következik, hogy a geniális intuitio az ismerésben ép úgy, mint a művészetben, mert mindkét alkotásterületét az emberi szellemnek uralma alá hajtja, legfőbb forrássá válik, melyhez minden okoskodásnak alkalmazkodnia kell. A romantikusok egyik vezető szelleme, Schlegel, csakhamar alkalmazza ezt az eszmét a művészetre egész terjedelmében. Létrejő az «irónia» tana, az a felfogás, hogy az alkotó művész genieje kifogyhatatlan lévén a teremtésben, sohasem merítődik ki teljesen, gondolatai sohasem nyerhetnek adaequat kifejezést a művekben, sőt még egy egyénileg kialakított művészi életben sem testesül meg egészen; művészettel, élettel szemben a teremtő genie függetlenül áll. felettük lebeg s mikor szemtől-szemben találja magát alkotásaival, az «irónia» hangulata fogja el lelkét. Ugyanez az alapeszme hatja át Fichte «szabadságphilosophiáját» : az absolut én fölényesen áll szemben teremtvényeivel, a világgal ; vagy Hegel szerint a művész, a bölcselő «humorral» szemléli szelleme alkotásait. Ez a genialis intuitio, a létnek ezen szellemi szemlélete minden philosophálás forrása a romantikusok szerint. Fichténél az intuitio az Énre figyel, annak belső kifejlődésére s ebben az ön-intuitióban megragadja a szemlélő Fichte szerint az absolutumot, az igazi Ding an sich-et. A mint az Én önmagát szemléli, egybeolvad az önmagát teremtő, a kifejlődő szellemi valóság és az ugyanakkor szemlélődő valóság, elválaszthatatlanul egyesül az Én önmegragadó actusában a lét és az ismerés. «Das unmittelbare Bewusstsein, dass ich handle und was ich handle ; sie ist das, wodurch ich etwas weiss, weil ich es tue.» A philosophusnak ezen független önszemlélése forrása minden philosophiai ismerésnek. Ugyanígy indul ki Schelling is egy genialis intuitióból ; az önszemlélés gondolata az ő philosophiájának is absolut kezdete, melyet más gondolatokra visszavezetni, más okoskodással igazolni szükségtelen: hiszen ez a független kiindulás, ez az intuitiv kezdés a philosophusnak veleszületett jogai közé tartozik. Ez a szemlélet az a pont, «wo das Wissen und das Absolute eins sind» (Darst. meines Systems §. 2.), hol az absolut lényegismeret egyedül feltalálható, tehát ebből a pontból kell a bölcselőnek kiindulnia. 6*
