Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre

Dr. Várkonyi Hildebrand : Az intuitio a régi és az új philosophiában

nánk vele, azaz olyat észszel «szemlélni», a mi érzéki (a Ding an sich), nem lehetséges ; ismerésünk épen azért mindig viszonylagos marad, tökéletes lényegismeretre szert nem tehetünk soha. Számunkra pusztán a jelenségvilág marad meg, ezt megismerhetjük, de ennél többet soha. Mindezekből látnivaló, hogy mit ért Kant intuition: a metaphysikai adaequát lényegismerést. Oly ismerést, mely nincs ugyan megadva számunkra, de a mely minden ismerésnek ideálja lehetne : a tapasztalás megkerülésével megragadni a magánvalót, a dolgok lényegét. Érdekes, hogy Kant egy helyen (Kritik des prakt. Vern. Werke, Philos. Bibliothek, Lpz. Meiner, IV. köt. 74. 1. és II. 157.) az Istennek tulajdonít hasonló ismerést, ilyen absolut szemléletet: «A végtelen, kire nem áll az idő feltétele, ebben a ránk nézve végtelen sorozatban (azaz a világ történéseiben) látja egyetlen szellemi szemlélettel az egészet». Ebben szintén az «intellektuelle Anschauung» tökéletességéről tesz nyilatkozatot. Majd ismét a «Kritik der teleologischen Urteilskraft»-ban nyilatkozik Kant az intuitioról, megint hasonló értelemben. Ebben a teleologiai művében a természet célszerűségéről szól s ismerő elménknek e célszerűség felismeréséhez való viszonyáról. Az igazi valóság Kant szerint itt is a mi szellemünkön keresztül tükröződik, subjectiv látszatokkal van dolgunk. De ha volna egy oly ész, mint az Istené, melynek az anyagot nem kellene adni olyformán, mint a tapasztalatok anyagul szolgálnak elménknek, hanem az elme formái szülnék az anyagot magukból; ha a gondolat volna maga a valóság, akkor lehetne ezzel az elmével tökéletesen megismerni a természet egész célszerű rendjét. Valamint sokkal Kant után Fechner úgy gondolta, hogy a világban valódi szinek és hangok harmóniája terjed s az Istenség, a ki teremti, egyszersmind hallja is a szinek és hangok világát tisztán, önmagukban, már csak az által is, hogy létrehozza őket : úgy kiált fel Kant : én szegény halandó, nem vagyok szervezve a szemlélő értelem isteni nyelvére. A mit azonban nekem a közönséges logikai szabályok szerint kibetűzhetnek, azt még megérthetem. Kant tehát annak a lénynek tulajdonít csupán intuitiót, a ki nemcsak szemléli, hanem létrehozza ezt a világot, még pedig épen ezen értelmi működése által. Ez azon «Objecte setzende und nicht bloss nachbildende, schöpferische Intuition», melynek a romantikus philosophia egyenes folytatása lesz s melynek első példáját szent Ágoston nyújtja (Conf. XIII. 53.) : «Nos itaque ista quae fecisti vídemus, quia sunt. Tu autern, quia vidés ea, sunt». Igen emlékczA pannonhalmi főapáts. főisk. évkönyve. 6