Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre

Dr. Várkonyi Hildebrand : Az intuitio a régi és az új philosophiában

gebiert das Interesse für das Prädikat

... Der Mystiker, der in einem einzigen Oedanken schwelgt, bildet kein Urteil

... Und jeder, der in Anschauen und Associative Phantasien aufgeht, wird auch versuchen, das Urteil abzuwehren.» Ez a megjegyzés egyformán áll az érzéki és értelmi szemlélésre: mindkettő bizonyos értelmű nyugalom az ész alkotó discursiójával szemben. 27. A renaissance-philosophia intuitio-elméletéről már föntebb megemlékeztünk (21.), más összefüggésben. Mostani szempontunk az, hogy az intuitiós elméletek azon irányzatát emeljük ki, hol az intuitio egyet jelent a tökéletes lényegismeréssel. Itt főképen Spinoza gondolatait kell legközelebb figyelembe venni, előbb azonban röviden egy szintén igen érdekes mystikus bölcselőt, ki egyszersmind költői lélek is, Pico della Mirandolát említjük. Ő is extasist hirdet, extatikus intuitiót, melyben Istent szemléljük. Világosan kifejezi Pico azt az alapvető gondolatot, mely minden mysticismusnak sajátságos, bennrejlő antinómiája:, hogy az Istent, aki minden lét és gondolat felett áll, csak negative közelíthetjük meg, csak «nein tudva» tudhatunk róla valamit ; úgy, hogy e szemlélésben felolvadnak a szilárd fogalmak, az emberi ész önmaga fölé kerekedik s önmagából kiemelkedik. Ez a híres docta ignorantia, a tudós tudatlanság, egy érzelmi elragadtatás lendületétől létrehozva és kisérve... ez a Pico rejtelmes intuitiója. Walter Pater, a nagy angol aesthetikus, egy gyönyörű essayt szentel The Renaissance czimű könyvében Piconak, e platonikus szellemű gondolkodónak s néhány sorban találóan jellemzi a rajongás, a neoplatonismus, a titokzatos intuitio philosophusát. Egy énekhez írt kommentárról van szó, melyet Pico a «platonikusok felfogása és véleménye szerint» szerkesztett s melyben az ismerés fokait magyarázza: «...with an ambitious array of every sort of learning, and a profusion of imagery borrowed indifferently from the astrologers, the Cabala, and Homer and Scripture, and Dionysius the Areopagite, lie attemps to define the stages by which the soul passes from the earthly to the unseen beauty.» (The Ren. London, Macmillan 1913. 42. 1.). A léleknek a láthatatlan szépség felé való lendülete, — oly források, minő Dionysius Areopagita, — az ismerés fokozatai a tökéletlentől a tökéletes felé : mindezek szintén nagyon jellemzők az intuitiós bölcseletnek arra a fajára, mely nem észszel, hanem phantasiával és érzéssel akarja a világ lényegét megragadni s a tudományt észrevétlenül egybeömleszti a költészettel. Ha most a költői nyelvű és lendületű Pico-ról Spinozára