Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre

Dr. Várkonyi Hildebrand : Az intuitio a régi és az új philosophiában

térünk át, csodálkozva kérdhetné valaki, hogy vájjon van-e valami közös vonás ebben a két annyira elütő philosophusban ? Pico platonikus s az isteni szeretetről szól, vagyis inkább dalol; Spinoza pedig úgy ismeretes előttünk, mint egy mathematikai képletekben s gondosan körülírt fogalmakban, meghatározásokban és syllogismusokban gondolkodó tudós, mint egy typikus rationaliste, ki még az ethikát, az emberi akarat és szenvedély tanát is «ordine geometrico» akarja megalkotni és levezetni. Lehet-e Spinozaintuitionista ? — Első pillanatra tagadó feleletet várunk, de elemezve Spinoza philosophiáját, csakhamar látjuk, hogy kétszeresen is az; nem is említve, hogy az intuitio fogalma, mely természeténél fogva inkább a romantikus gondolkozásmód eszméi között bukkan fel, so kszor egészen rational is, sőt mathematikai gondolkodóknak keresett eszközévé lesz. Példának csak Husserl-1 hozzuk fel, ki mathematikus ugyan és azonfelül logikai-phänomenologiai vizsgálatokkal foglalkozik, mégis intuitivista. így Spinoza is. Philosophiai rendszerének felépítésében a fő gondolat, a fő czél, melyre irányulnia kell ezen philosophus szerint az egész emberi ismerésnek: az amor Dei intellectualis, bizonyos érzelmi állapot, extasis, mely egyszersmind tudás is, visio. íme az első intuitiv mozzanat. A boldogító contemplatiónak hangoztatásában, azaz egy oly ismerésmód megfogalmazásában, mely minden más ismerést felülmúl tökéletességben, a józan Spinoza is egyetért minden idők intuitiós gondolataival. De egy másik vonás is egészen határozottan elénk bontakozik rendszeréből : ez az ismerésfokok rendszere, a tökéletlen és tökéletes ismerésmód közötti különböztetés. Az Ethilcában (Eth. II. propos. 40, sehol, 3.) három ismerésfokozatról olvasunk, ezek : imaginatio, ratio, intuitio. Hogy az intuitio itt valóban a tökéletes lényegismerés értelmében van véve, azt Fischer Kuno fejti ki igen szellemesen (Geschichte der neueren Philosophie. Bd. III, 4. Aufl. Heidelberg, 1898. 502. 1.). Szerinte ez az említett három ismerésmód úgy aránylik egymáshoz, hogy a világ (a substantia) oly könyv, melyet az emberi szellem olvas ; az egyes individuális dolgok hasonlítanak a betűkhöz, összefüggésük a mondathoz, Isten pedig az egész könyv értelme. Az imaginatio betűzi, a ratio olvassa a könyvet, az intuitiv belátás pedig megragadja s egyetlen, közvetlen áttekintéssel felfogja a könyv értelmét. Másként kifejezve az észtevékenységek működését, mondhatjuk, hogy a ratio a lét egybefüggését úgy iparkodik megérteni, hogy okról-okozatra következtet ; az intuitióban azonban nem ezen subsumtiós-discursiv eljárás lép