Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre

Dr. Zoltvány Irén : Szülőföldi és környezeti elemek Kisfaludy Károly költészetében

Ez a jelenet eszünkbe juttathatja Vörösmarty Szép Ilonká-jának azt a részletét, midőn az ősz Peterdi házában Hunyadiért, a kidőlt dicsőért a kupák már felvillantanak s a vén bajnok Hunyadi fiára emeli poharát: Hunyt vezérem ifjú szép sugára, éljen a király! S a vadászruhába öltözött Mátyásnak vér tolul arczára s még kupája illetetlen áll. Peterdi az öreg bíróhoz hasonlóan rászól Mátyásra: «Illetetlen mért hagyod kupádat? Talpig ember a kit én említék, nem gyaláz meg ő oly hősi vért! Illetődve s méltóság szemében kél az ifjú, telt pohár kezében. Éljen hát a hős vezér magzatja, addig éljen, míg a honnak él!» Mellesleg említve: a «János kulacsa» vagy más változatban «Szent János pohara, áldomása» egy kis anachronismus a Hunyadiak korában. Ez a ma már közkeletű szólásmód ugyanis, mint a Szily-féle Magyar nyelv czímű folyóirat ezidei januáriusi számában ki van mutatva, mindenestől német jövevény. Régibb forrásaink nem tudnak róla, a nép nyelvében is újabb keletű. Ugyancsak a Kisfaludy Mátyás diák-jában az öregbírótól elbeszélt János kulacsa históriájára nézve nemrégiben (Egyetemes Phil. Közi. 1913. nov. sz.) rámutattak arra, hogy a vígjátéknak e kis epizódja Pfeffel német költő egy, valamikor nagyon népszerű költeményének mutatja hatását. Mindamellett bátran állíthatjuk, hogy költőnk e kis epizódszerű vígjátékában tőről metszett és kitűnően megrajzolt magyar alakok szerepelnek. így elsősorban az öreg biró, a Hunyadiakért rajongó, hazaszerető, önérzetes, józan magyar paraszt, a ki vendégjével utolsó falatját is megosztja; úgyszintén leánya, a kedves és eleven Erzsi, valamint a dölyfös, tudákos falusi kántor. S mennyi, az életből megfigyelt eredeti vonás van a kis műben ! így például mindjárt a darab elején a népies babona említése : mikor Turu és a kántor az asztalnál ülnek, a bíró figyelmezteti a kántort : «Én mondom kendnek, a mint ez a ludmell-csont mutatja, száraz telet kapunk; ni, minő veres». Vagy milyen jóízűen népies a kántor kifigurázása, kinek azt mondja a bíró: «Bizony, koma, én tisztelem kendet; de ha leány volnék, engem úgyse! — kend nem csípne pártámból, mert az őszült hajú legény a fiatal tüzes leányhoz olyan, mint a letűzött száraz kóró a virág mellett». Ha a Pártíitők-et olvasva még kételkedhetnék valaki abban, hogy Kisfaludy ismerte a magyar népet, Turn Márton jól megrajzolt alakja egymaga is képes a kételkedést eloszlatni. Kisfaludy másik és aesthetikai szempontból kétségkívül még nagyobb méltánylást érdemlő egvfölvonásos vígjátékában, a Hűség