Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre

Palatin Gergely: A relativitás elvének alapját alkotó Michelson-féle kísérlet

A legtöbb szerző (Drude, Mie, Laue, Planck, Classen, etc.), ki azzal a thémával foglalkozik, majdnem sablonosan ugyanazon alakban közli Michelson alapkísérletének mathematikai elméletét; helyén valónak találom, hogy a fönnebb (353. 1.) ismertetett egyszerűbb és nem is kifogástalan elméletet szigorúbb és részletesebb alapon fejtegessem. Mindenekelőtt előre kell bocsátanom azt, hogy Michelson hires interferometer]e úgy van berendezve, hogy egyaránt alkalmas mind az egyazon hajlású interferentia gyűrűknek, mind pedig az egyazon vastagságú interferentia csíkoknak föltüntetésére és mérésére.

1 Ama nevezetes kísérlet az utóbbiakkal történt ; mert ezekkel volt képes a tükrök között való távolság, helyesebben a tükrök között járó fénymozgás úthosszának legcsekélyebb változását a fönnebb (357. 1.) említett compensatorral mikrometrikusan megmérni. Az egyazon vastagságú (Newton-féle) interferentia csíkok Michelson készülékénél úgy jönnek létre, hogy a messzelátóval szemközt álló BB tükör normalisa (lásd a 4. ábrát) nem áll egészen pontosan merőlegesen a másik CC tükör normalisára, hanem vele egy kicsi kis szöget zár be, más szóval a BB tükör és a CC tükörnek virtuális képe BB (Referenz Ebene)

2 sajátsagos módon ékalakú légréteget alkotnak. (Luftkeil.) A CC-ve 1 jelzett fémtükrön finom, egymást keresztező karczolatok vannak, melyek a tükör fölületét quadratikus mezőkre bontják. A mezők, illetőleg a mezőket határoló karczojl latok arra valók, hogy az interferentia csíkok helyét mindenkép pontosan meg lehessen határozni, azért van a messzelátó is azokra a mezőkre élesen beállítva. Az egyazon vastagságú interferentia csíkok általában úgy keletkeznek, hogy az F fényforrásból (lásd a 8. ábrát) kiinduló két széttartó cohaerens fénysugár közül az egyik 1 B-nél, i P. Culmann : Zeitschrift f. I. XXII. 1902. 293. J. s P. Culmann i. m. 301. 1.