Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre

Palatin Gergely: A relativitás elvének alapját alkotó Michelson-féle kísérlet

meg nem szándékunk Guzmics theologiai munkáinak kivonatát adni. Az előbbi jelen tanulmányunk szempontjából elégtelen, az utóbbi pedig — legjobb hitünk szerint — fölösleges. Kitűzött czélunkat folyton szemelőtt tartva mondunk e munkákról annyit, a mennyi szükséges, hogy e megbeszélésök is hozzájáruljon ahhoz, hogy soraink alapján Guzmicsnak, a theologusnak, lehetőleg hű, teljes és plasztikus képe álljon az olvasó előtt. A mi a sorrendet illeti, legjobbnak látjuk azt, ha először Guzmics önállóan megjelent műveiről beszélünk, azután a különböző folyóiratokban közzétett értekezéseit és kisebb dolgozatait tárgyaljuk, végül pedig kéziratban maradt munkáiról ejtünk szót. Összkép nyújtása lebegvén előttünk, az időrendi egymásután, sőt még a munkák tartalmi értéke is alárendelt jelentőségűnek tetszik ; a fő az, hogy ez ismertetés kapcsán is egyre jobban kibontakozzék annak kepe, a kinek megrajzolására vállalkoztunk. Guzmics Izidort pannonhalmi tanárkodása alatt éveken át egy szent, magasztos, bár a dolog természete szerint igen-igen merész gondolat foglalkoztatta. Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy egyesíteni akarta a magyar katholiku sokat s a magyar protestáns felekezeteket. Szabatosan szólva a Luther és Kálvin magyar követőit vissza akarta terelni a kath. egyházba.

1 Tagadhatatlanul nagy, fönséges terv, a mely a XVI. századi szakadás óta minden időben foglalkoztatta a nemes, ideális lelkeket. És Guzmics, mint tudjuk, ilyen lélek volt. Mély hite a mily élénken áréreztette vele az igaz egyházhoz való tartozás boldogító tudatát, ép oly fájdalmassá tette reá nézve azt a látványt, a mit az ellentétes, sokszor ellenséges táborokra osztott kereszténység nyújtott. Már természeténél, veleszületett hajlamánál fogva is a béke, a szeretet s a kölcsönös megértés embere volt, távol mindattól, a mit, helyesen vagy helytelenül, merevségnek, felekezeti elfogultságnak szokás nevezni. Érthető tehát, hogy lelke egész szokatlanul resonált arra a krisztusi szóra, a mely az egy akolról és egy pásztorról beszél. Mint lelkes, hazáját forrón szerető magyar ember átérezte azt is, már tisztán hazafias szempontból is micsoda óriási nagy dolog volna az, ha ez ország nyelvileg olyannyira tagolt lakóit vallási egységbe lehetne összehozni. «Hogy a' hitbeli különbözés fő oka szerencsét1 Guzmics unió-kisérletét a közel jövőben külön kis monographiában akarjuk tárgyalni. Most csak annyiban van szó róla, a mennyiben az itt contemplált Guzmics-kép teljességéhez ez is hozzátartozik.