Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre

Dr. Bódiss Jusztin : A kereszténység legrégibb nyomai a római íróknál

és a leges Semproniae értelmében a halállal fenyegetett polgárokat, kik vád alatt állottak, saját kívánságukra Rómába szállíttatni (Cic. in Verr. act. II, 5. 63. ; hasonlított ehhez a magyar nemesnek immunitása 1848 előtt), s hogy mily nagyra becsülte a római nép a föllebbezhetés jogát, bizonyítják Cicero szavai Verres ellen : bűn egy római polgárt megkötöztetni, gonoszság megveretni, majdnem apagyilkosság megöletni (facinus est vincire civem Romanum, scelus verberare, prope parricidium necare). Később pedig a császárok maguknak tartották fenn a döntést bűnügyekben s fölségjoguknak ezt a pontját oly nagyra becsülték, hogy pl. Galba a lex Julia de vi alapján kivégeztette Capito (= nagyfejű vagy fejes) nevű germániai helytartóját, mert egy föllebbezőnek a kérését nem teljesítette. (Cassius Dio 64, 2.) Épen azért Plinius azokkal szemben, a kik római polgárok voltak, akként járt el, hogy nevöket előzetesen a büntető táblákon a bűnösök lajstromába iktatta, hogy aztán alkalmilag Rómába szállíttassa őket. Ismeretes különben a bibliából a palaestinai helytartónak meghökkenése Szent Pállal szemben, mikor ez kijelentette, hogy ügyét a császárhoz appellálja, mivelhogy római polgár (Apóst. Csel. 26.). Mihelyt megkezdődtek a nyomozások, egyre szaporodtak a gyanúsítások is, mert mind több és több följelentés érkezett Pliniushoz; majd végre a névtelen följelentők hada is munkába lépett, hogy a gyűlölt keresztényekről fölvilágosítással szolgáljanak. Mely forrásból indultak ki az utóbbi denunciálások, egész határozottsággal senki sem tudja megmondani, mert maga Plinius még czélzást sem tesz rája. Jő ideig zsidókra gondoltak, hogy ők voltak tán ífma titkos följelentések szerzői, vagy legalább ők szolgáltatták hozzá az adatokat, — s első tekintetre nem is lehetetlen, hogy gyülöletöket ily módon akarták kimutatni a keresztények iránt; de természetesebb és okadatoltabb dolog mégis, ha pogányokra gondolunk a névtelenség leple alatt, még pedig azokra a pogányokra, a kik a kereszténység terjedése miatt jövedelmeikben vagy üzleteikben kárvallottaknak látták magukat. (Arnold, Studien zur Geschichte der Plinianischen Christenverfolgung.) Egyébként magának Pliniusnak a levele is mutatja a vége felé, hogy a keresztények elszaporodása miatt, mint a kik immár csak lélekben és igazságban imádták az istenséget, a pogány templomok mind üresebbekké, az áldozatok mind ritkábbakká váltak, s ez által természetesen nemcsak a pogány papok károsodtak keresetökben, hanem azok is, a kik az áldozati állatokat vagy ezek