Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre

Dr. Bódiss Jusztin : A kereszténység legrégibb nyomai a római íróknál

számára az eleséget adták-vették, szállították. Legelőbb tehát ezek voltak azok, a kik anyagi érdekből a kereszténység elnyomására törekedtek, ép úgy, miként Ephesosban az aranyművesek, a kik arany és ezüst szobraikon többé nem bírtak túladni (Apóst. Csel. 17.—20.). Plinius most már a névtelen följelentések birtokában akként járt el, hogy maga elé hivatta a beadottakat s ellenök oly módszert alkalmazott, mely mindenképen alkalmas volt arra, hogy a kereszténységhez való tartozóságukat rövid és szembeszökő módon napvilágra juttassa. T. i. elsőben is fölhívta a vádlottakat, imádkozzanak az istenekhez, mialatt ő maga olvasta előttök az ünnepies imádságformát. Azután arra kötelezte őket, hogy áldozzanak tömjént és bort a császár szobra előtt, végül hogy átkozzák meg Krisztust. Később is alkalmaztak a keresztényekkel szemben a föntebbihez hasonló felhívást vagy kívánságot; ismeretes például smyrnai Szent Polykarposnak martyrioma Antoninus Pius alatt, mily állhatatosan megtagadta az olyan cselekedetet, mitsem törődve életével, melyet ily módon megmenthetett volna. Megható a szent aggastyánnak válasza a. proconsul felhívására, hogy mondjon átkot Krisztusra : «86 éve szolgálok neki, s engem ő sohasem bántott: miként káromolhatnám tehát őt, királyomat, a ki engem megváltott?!» (Euseb. Hist. eccl. IV, 15.) Pedig azidétt Bithyniában nem mindig fordult elő ily jellembeli állhatatosság! Plinius írja, hogy sok esetben teljesítették a keresztények az ő követelését s ezzel bizonyították, hogy nem voltak igazi hű keresztények, mert a valódi keresztények ilyen hittagadásra soha, de soha rávehetők nem voltak. A mi már most a császár-tiszteletet illeti, a császárok, ^tevés kivétellel, nem kívánták egyenesen a maguk részére az istenítést; de azt sem lehet mondani, hogy nem örvendtek volna neki. Ép azért főkép a keleti tartományokban terjedt el tiszteletök, a hol a fejedelmeknek istenítése régóta meggyökerezett szokás volt. Plinius is ily alapon helyezte Traianus képét a többi istenek szobrai közé, s a császár, noha ily külsőségeknek alárendelt jelentőségét tulajdonított, nem rosszalta válaszában Plinius tettét. A császár-tisztelet megtagadása vád alakjában részint szentségsértés = sacrilegium (görögül : atheotés = istentelenség), részint felségsértés = maiestas (crimen laesae maiestatis, görögül: asebeia = jámbortalanság) nevén fordult elő, s a reá mért büntetés mindkét esetben egyforma volt. Tudjuk például, hogy Domitianus alatt (a 95. évben) «enkléma atheotétos» czimén Ítéltettek el Flavius Clemens és Flavia Domitilla,