Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre

Dr. Bódiss Jusztin : A kereszténység legrégibb nyomai a római íróknál

A hagyomány elleneseinek okoskodása következő. Minthogy a zsidók negyede (ghetto) Róma égésekor érintetlen maradt s a zsidók a közös nagy szerencsétlenségen való kárörömüket talán nem is tudták elég ügyesen palástolni: már ez a körülmény elég ok volt a római hatóságnak arra, hogy nyomozást rendezzen városszerte s elővegye a ghettónak azokat az elemeit, a kiknek jövendölgetése a világnak tűz által való elhamvadásáról egyúttal azon kívánságukat is jelentette, hogy a világgal együtt bárcsak vége lenne a pogányságnak is ! Tovább pedig így okoskodnak: A keresztények neve a nerói időszakban még teljesen idegen Rómában, mert akkor még egyáltalán nem tudták megkülönböztetni a zsidókat a keresztényektől, hanem az utóbbiakat is pusztán valamely zsidó felekezetnek tartották. Hisz még Domitianus korában is egybefoglalták s összezavarták a zsidókat a keresztényekkel s csak a Traianus-féle keresztény-üldözés idejében lett a világ figyelmessé a kettejök közti különbségre. Világos tehát szerintök, hogy Tacitus a maga tudósításában a Il-ik század viszonyait tartotta szem előtt, azon korszakéit, a melyben Annalesát írta (115—7. Kr. u.) s ezeket a viszonyokat vitte át és alkalmazta Nero idejére. E szerint az a hozzátoldás: «quos vulgus christianos appellabat» a saját közbeszúrása, de egyúttal anachronismus, — miként az Apostolok Cselekedeteiben (XXV, 28.) is olvashatunk hasonló hysteron proteront, a hol a zsidó Agrippa szájába ez a nyilatkozat van adva: kevés híjjá, hogy rá nem vettél, hogy kereszténynyé legyek. S annak a bizonysága, hogy Nero idejében valósággal nem tettek különbséget zsidó és keresztény között, magánál Tacitusnál lelhető meg amaz egyezésben, a mely egyrészt a Nero korabeli keresztényekről szóló tudósítás közt, másrészt a zsidókról adott jellemzése között fennáll, mert az utóbbi teljesen megfelel a keresztényekről vallott nézeteinek, íme a párvonalas helyek a keresztények és zsidók jellemzéséből : odium humani generis — Hist. V, 5. adversus omnes alios hostile odium; per flagitia invisos — Hist. V, 5. contemnere deos, exuere patriam, parentes liberos fratres vilia habere, inter se nihil illicitum, proiectissima ad libidinem gens; superstitio exitiabilis — Hist. V, 13. gens superstition! obnoxia, vagy Hist. II, 4, pervicacia superstitionis ; — szóval az, a mi a keresztényekről általában s röviden van mondva, az a zsidókról részletezve van. Meg kell vallani, hogy a legkiválóbb historikusoknak föntebb vázolt megállapítása, mely szerint a nerói üldözés nem a keresz-