Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre

Dr. Bódiss Jusztin : A kereszténység legrégibb nyomai a római íróknál

III. Tacitus ezt a legérettebb művét, melyet tömörsége, szűkszavúsága

1 miatt csak «abrincsok közé szorított fejjel» lehet olvasni, a lvr. utáni 115—117. években szerzette. Ezt egyik megjegyzése (Ann. II., 61. exin ventum Elephantinen ac Syenen, claustra olim Romani imperii, quod nunc rubrum ad mare patescit) alapján mondhatni, mely a birodalomnak a Vörös-tengerig való terjesztését hirdeti, a meddig tudvalevően Traianus tolta ki a birodalom határait, míg Hadrianus

2 trónralépte után rögtön lemondott elődének erről a hódításáról. Ebben a korban Tacitus és ifjabb Plinius már élemedett irók és államférfiak, az öreg Quintilianus is már visszavonult az udvari tanítóskodástól, ellenben épen ezidétt lép föl Plinius pártfogása alatt Suetonius történetíró. Martialis is befejezte már római szereplését, Juvenalis pedig szárnyait bontogatta. G. Sosius Seneciónak és Traianusnak pártfogoltja, a görög Plutarchos, ekkor jár Rómában műveinek anyagáért. Az apostolok történetéből (25—26.) nem kedvezően ismert Heródes Agrippa IÍ. azonban már 10—15 éve meghalt. Tacitus a Kr. utáni első század közepe táján született, épen gyermekkorára (10 éves lehetett) esett tehát Róma leégése és Nérónak hírhedt üldözése ; vagyis bár egész fiatalon, de átélte szem- és fültanuként ama napok borzalmait. Igaz ugyan, hogy csak félszázaddal utóbb foglalta irásba az üldözés lefolyását, mégis azt mondhatjuk, hogy senki nálánál jobban nem tudhatta az eseményeket, mert mint államférfiú s amúgy is előkelő ember a hivatalos tudósítások vagy följegyzések megtekintése után foglalta irásba azt, a mit különben is eléggé tudott (L. Gyomlay bevez. 12.. pontját). Az ő tudósításából, még pedig fönnebb jelzett könyvének 38. s következő fejezeteiből

3 ismerjük annak a nagy tűzvésznek 1 Hasonló nyelven fordította magyarra Szenczy I. csornai prépost, míg a Csiky Kálmán-féle fordítás már könnyebb és szabadabb. Találó jellemzését olvashatni Tacitusnak Vörösmartytól a Czillei és a Hunyadiak IV. felvonásában (1. Petrovich kiadásának elején). Legbehatóbb jellemzését adta Széchen A. gr. Tanulmányában, a ki — hír szerint — szinte könyv nélkül tudta Tacitust. Külön monographia is jelent meg T. életéről és műveiről Incze Bénitől. 2 Róla szól Gregorovius monographiája, magyarra ford. Pászthory, akad. kiadv. 3 Tacitus e helyeinek hitelességét eddig senki nem vonta kétségbe, a 14*