Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre

Dr. Horváth Károly : Az egyediség erkölcstani szempontból

az előbbi esetben enyhébben ítéljünk, mint a hogyan — csak objec­tive nézve a cselekedetet — ítéltünk volna. A jellem. Eddig az egyediség azon tényezőit vizsgáltuk, melyek az ember akaratától függetlenül, természetszerűen lépnek fel s már magukban véve sajátos jelleget kölcsönöznek minden egyes ember­nek. Még a nevelés és megszokás sem állanak az ember hatalmá­ban: neveléséről szülei gondoskodnak, a megszokás pedig, bár meghatározása szerint 1 ismételt cselekedetek által jön létre, külö­nösen az ifjú években sokszor öntudatlan, akaratlan cselekedetek­ből származik. A jellem azonban, melyről a következőkben tárgya­lunk, sok tekintetben magától az embertől s szabadakarati műkö­désétől függ. Mentül jobban fejlődik ugyanis az ember, annál nagyobb önmunkásságot fejt ki, annál inkább törekszik természetes egyediségét alakítani és jellemének kialakításán közreműködni. A jellemet tágabb és szorosabb értelemben vehetjük. Tágabb értelemben jellemen értjük az öröklött talaj donságokhoz hozzá­járuló, ú. n. szerzett tulajdonságokat, vagyis az érzésnek, gondol­kodásnak, akarásnak és cselekvésnek azon sajátosságát, a mely minden embert megillet és élet- valamint cselekvés-módjára be­folyással van. 2 Szoros értelemben a jellem «gondolkodásunknak s mindennemű tevékenységünknek bizonyos meghatározott jó elve­ket követő, állandó, meg nem ingatható iránya, melyet kiki maga szerez meg akarata erejével.» 3 Ilyen értelemben már nem lehet mondani, hogy minden embernek van jelleme, mert a tapasztalás is azt mutatja, hogy nagyon sok ember van, kik gondolkozásukban és cselekvésükben nem követnek jó elveket ; elhatározásaikban nem állandóak és meg nem ingathatok, hanem ellenkezőleg határozat­lanok, szeszélyesek, külső körülmények behatásának engedők. A szoros értelemben vett jellem, mint meghatározásából is ki­tűnik, szabad cselekvéseknek eredménye, ennek következtében maga a jellem, valamint a belőle folyó cselekedetek is teljes mér­1 «Consuetudo morális est habitus voluntatis intensus et diu radicatus seu magna inclinatio voluntatis ad bonum vei malum, per actus frequenter repetitos acquisita et retenta cum praevisione effectuum eius.» Teich, Epitome theologiae morális. Oeniponte, 1913. 17. 1. 2 Huber, i. m. 150. 1. 3 Hajdu-Zoltvány, i. m. 75. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents