Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre

Dr. Horváth Károly : Az egyediség erkölcstani szempontból

a melyről természetesen az átmenet a melancholiához, a lelki betegséghez, nem mindig nehéz, főleg ha kedvezőtlen körülmények is közreműködnek. A melancholikus — mint említettük — alaptermészeténél fogva ábrándozó hajlamú. Külső ingerekre általában elég könnyen reagál, sőt némelykor képzeleti ingerekre is. Ábrándozó természeténél fogva azután mindent, a mi benne vagy körülötte történik, a legapróbb részletességgel megfontol, miközben többször ad helyet túlságosan komoly gondolatoknak, pessimistikus véleményeknek, melyek lassankint kedélyállapotát deprimálják, őt magát pedig lehangolttá, búskomorrá, keserűvé teszik,

1 kerüli az emberek társaságát, mert ez reá nézve nyűg, a magányt kedveli, mely pedig ábrándozásra hajló pessimisticus természetét még inkább növeli és kifejleszti. Deprimált kedélyhangulatát, pessimisticus felfogását csakhamar külseje is elárulja, melynek leírására alig találhatnánk megfelelőbb szavakat, mint a melyekkel Goethe Faustjában Margarete jellemzi Mephistophelest: «Kommt er einmal zur Tür herein, Sieht er immer so spöttisch drein Und halb ergrimmt; Man sieht, dass er an nichts keinen Anteil nimmt; Es steht ihm an der Stirn' geschrieben, Dass er nicht mag eine Seele lieben».

2 Pessimisticus felfogását továbbá átviszi környezetére is, embertársaiban ellenséget lát, azért lassankint kifejlődik benne az emberek kevésrebecsülése, lebecsülése, sőt nem ritkán embergyűlölet is. Különösen kellemetlen sokszor a melancholikus mint kritikus. Ez is alaptermészetéből folyik; ő t. i. gyanakvó természetű ember, ki embertársában mindenképen hibát akar találni s ha igazi hibát nem talál, nem egyszer jó tulajdonságain is megakad. ítéleteiben úgyszólván mindig kemény, sőt kíméletlen is. Az élet megpróbáltatásai erősen hatnak reá, s ha az amúgy is deprimált kedélyhangulatához még esetleg kedvezőtlen testi dispositio is járul, könnyen végzetes lépésre is ragadják őt. A melancholikus nehezen határozza el magát valamire, de ha egyszer valamit elhatározott 1 V. ö. Huther, i. m. 82. 1. — Huber, i. m. 146. 1. 2 (Valahányszor az ajtón belép, mindig oly gúnyosan néz és félig dühösen ; látszik rajta, hogy semmi sem érdekli ; homlokára van jegyezve, hogy nem tud senkit sem szeretni.) Faust 3485—3490. sor.