Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre

gondozása bízva van.

1 Bár ő ezt a meghatározást a polgári törvényekből vonta le és azokra alkalmazta, mégis minden igazi törvényről állítható. A törvény lényegileg ngyan akarati tény, a kötelező akarat nyilvánítása, mégis szent Tamás észszerű szabálynak, illetőleg az ész rendeletének mondja, hogy minden önkény ki legyen zárva. Az észnek kell ugyanis mérlegelnie a szabály helyességét, megfelelő voltát és csak az így megállapított, helyesnek, czélszerűnek talált törvényt teheti az akarat kötelezővé; az ész rendeletének mondható azért is, mert a józan észszel meg kell egyeznie, észszerűnek, erkölcsösnek kell lennie tárgyának és végül mivel az alattvalók természetének megfelelően tanítólag, fölvilágosítólag fordul eszükhöz, nem pedig csupán rájuk erőszakolt kényszer. A törvény a társaság közjavára irányuló szabály, mert minden törvényhozó, akár Isten, a világegyetem kormányzója, akár emberi kormányzó, az összes alattvalók javát, vagyis a közjót tartozik szem előtt tartani, ennek előmozdítására, biztosítására kell törekednie, akár közvetlenül, akár közvetve, egyeseknek vagy egyes osztályoknak nyújtott jogvédelem útján. A közjó, a társaság belső rendje és békéje és külső védelme a törvény czélja és mintegy lelke. A törvény kötelező szabály, mely a maga megtartását követeli, kötelességgé teszi és ebben különbözik a kéréstől, tanácstól, óhajtól, mely nem létesít kötelességet; még pedig a társaságot kötelező szabály és azért csak az hozhat törvényt, a kiben a társaság hatalma összpontosul, kire a társaság gondozása bízva van, mert csak neki van joghatósága az egész társaság fölött, csak ő irányíthatja az egyesek cselekedeteit kötelezőleg és hathatósan a közjóra, ellenben önmagát senki sem kötelezheti föltétlenül törvénynyel. Végre szükséges, hogy a törvény kellőleg ki legyen hirdetve, közölve, mert a szabadakaratú emberekre nézve csak az lehet kötelező cselekvési szabály, a miről biztos tudomásuk van. Az erkölcsi törvényt cselekvő és szenvedő értelemben vehetjük. Cselekvőleg a törvényhozóban van, akár egyes személy, akár egész testület; még pedig értelmében a mennyiben tervezi, fogalmazza, megállapítja, akaratában pedig, a mennyiben a helyesnek talált törvényt kötelezővé akarja tenni és a közléssel, kihirdetéssel teszi is. Szenvedőleg pedig a törvény az alattvalók értelmében van, mint a cselekvésnek követendő, megismert szabálya, a miből az akarat kötelezése ered. A cselekvőleg felfogott törvény az ok, a szenvedőleg felfogott pedig az okozat. Mind a kettő együttvéve adja a törvény hozzámért, teljes fogalmát. * Summa Theol. I., II. q. 90. a. 4.