Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre

akkor is, ha tudatosan s kifejezetten a boldogságért cselekszünk, mégis mindig megvan bennünk az a tudat is, bár homályosan, hogy az, aminek alapján a boldogságot várjuk, önmagában is jó és értékes. A ki tehát nem rekeszti ki egyenesen az erkölcsösségre és jutalom szentségére való vonatkozást, az kifejezetten ugyan csak az egyiket, a boldogságot akarja, de a tárgyi összefüggés miatt a másikat, az erényt, tökéletességet és szentséget is akarja. Mivel a végső állapotban a tevékeny én egyúttal élvező én is, azért a legfőbb erkölcsi cselekedetből, a tökéletes szeretetből nem kell okvetlenül kirekeszteni az önmagunkra való vonatkozást, vagyis a tökéletlen szeretetet. A legfőbb jónak szeretete nem ellenkezik az önszeretettel, a szeretet a reménynyel. Egyes cselekedeteknél ugyan lehetséges a kizárólagos tökéletes szeretet, de tartósan még a tökéleteseknek, a szenteknek sem sikerül az önmagukra és boldogságukra való vonatkozás elmellőzése, mivel az embernek kiirthatatlan, természetébe oltott vágya van boldogságra. Közvetlenül és elsősorban ugyan önmagáért kell szeretnünk a jót, erényt, szentséget, de ehhez bátran hozzáfűződhetik az a tudat is, hogy a szentségnek boldogságra kell vezetnie és ez is lehet indítóok, vagyis a jót mint boldogítót is szerethetjük. Tehát az erkölcsös cselekvésnél majd az erény, majd a boldogság vagyis az erény jutalma lehet jobban előtérben a tudatban s e szerint alakul az erkölcsi érték. Legtisztábban akkor van meg az erkölcsösség, ha az erényre és tökéletességre való gondolat uralkodik és csak az a meggyőződés fűződik hozzá, hogy az erénynek boldogságot kell eredményeznie. De ezt a fokot kevés ember éri el. Erős érzéki kísértésekben, valamint nagy szenvedésekben a boldogságra való reménynek is működnie kell vagyis indítóoknak kell lennie, mert különben a gyarló ember elbukik. A ki tehát elvileg akarja kirekeszteni a jutalmat, másvilági szentesítést, az nem ismeri az emberi szívet. A legtöbb emberre nézve az erkölcsi értékesség és méltóság egymaga nem elég erős indítóok. Hogy az erkölcsösségnek boldogságra kell vezetnie, azt az emberi természet berendezése is mutatja, mint a mely törekvő és érző, tökéletességre és boldogságra vágyó. Mint jól rendezett önszeretet tehát az egoismus is érvényesülhet az erkölcsi cselekvésben.

1 Az akaratra tehát különféle indítóokok tudnak hatni a jónak mint -czélnak különböző jegyei, tulajdonságai szerint. Felkarolhatjuk a jót azért, 1 Kneib : Die Jenseitsmoral 123. s kk. 11. Lásd még Mausbach, i. m. 197. 1.: Az a kísérlet, hogy a kötelesség fogalmát minden eudaemonistikus színezettől megtisztítsuk, a boldogságvágyat az erkölcsi törekvéstől teljesen távoltartsuk, a lelkiélet legelemibb tényein szenved hajótörést ; magát az erkölcsiséget is tönkreteszi, halálát •okozza, mert elszakítja természetes anyatalajától.