Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre

kiil, erkölcsileg közömbös, jó vagy rossz irányban határozható meg, mert az ember aljas, erkölcstelen dolgokban is találhatja örömét. Ez az öröm erkölcsi minőségét tárgyától kapja: nemes vagy aljas, a mint tárgya az. Ha az élettevékenység nemes, erkölcsös, akkor a belőle fakadó öröm is az és megfordítva, van bűnös öröm is. Míg tehát a boldogság után való vágy és törekvés magában véve nem függ össze az erkölcsösséggel, azonnal erkölcsivé lesz, mihelyt erkölcsösségtől függő boldogságra irányul. Az erényből fakadó öröm jó érzületnek nyilvánulása. Ilyformán a boldogság az erkölcsi indítóokok közé tartozik. Erkölcsi cselekedetek forrásává lesz, de csak másodsorban, mert csak erkölcsös érzület alapján tud erkölcsi cselekedetre indítani, de mint önálló indítóok nem. A ki azt mondaná : Én ezt a cselekedetet, melyre kötelezve vagyok, nem gyakorolnám, ha nem járna érte jutalom, boldogság, azt a másikat pedig, mely tiltva van, gyakorolnám, ha nem kellene büntetéstől félnem, az egyáltalán nem állna erkölcsi alapon. Szükséges feltétel ugyanis, hogy a jó már önmagában és önmagáért legyen felkarolva. Idegen czélért való erkölcsös cselekvés ugyanis belsőleg lehetetlen. Ilyen czél pedig a magában álló, a cselekvőn kívül levő boldogság volna. Tehát csak ott van erkölcsös viselkedés, a hol a jó önmagáért történik. De ezen a határon belül a boldogság lehet erkölcsös indítóok. Az erkölcsösség, mint már említettük, lényegileg teljesen független a boldogságtól : nem azáltal keletkezik erkölcsösség, hogy boldogságra törekszünk, hanem megfordítva, erkölcsös viselkedésből fakad boldogság. Tehát a boldogságra való törekvésnek csak másodsorban van jelentősége az erkölcsi életre nézve, mert az erkölcsös érzület már feltételeztetik. Mikor a boldogságvágy erkölcsi indítóok, az erkölcsöst határozott szempontból, egyik oldaláról nézzük. A boldogító hatalom, mely az erénynek sajátja, különös vonzóerőt gyakorol, tehát külön indítóok. A boldogság szükséglete erkölcsös életnek indítóokává lesz, erkölcsi tevékenységre bírja az akaratot. Bár magában közömbös ez a vágy, ilyenkor mégis erkölcsileg már szabálozya van, az erkölcsös élet szolgálatába szegődik. Hogy az embernek kiolthatatlan vágya van boldogságra, ez javára van az erkölcsi rendnek, megvalósítására, megtartására késztet. A jelen életben a másvilágra való tekintet mint a cselekvés indítóoka különböző alakot ölthet. Lehet, hogy valakit kifejezetten a boldogság, de lehet, hogy elsősorban, sőt egyedül csak az erény, a szentség, a tökéletesség indít cselekvésre. Ha valaki kifejezetten a boldogságra való tekintettel cselekszik, vagyis csak erre gondol cselekvéskor, ebből nem következik, hogy csak ez iránt van érzéke, csak ezzel törődik. Mivel ugyanis belső tárgyi összefüggés van erény és boldogság közt, azért lehetséges, hogy az ember kifejezetten csak a saját boldogságát akarja, de tárgyilag az erényt is akarja. Természetes berendezésünk szerint