Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre

ismerhető fel, a természet szava Isten szava. Isten mint kötelező hatalom nem tolakodik az emberi akarat és az erkölcsi jó közé, hanem ö maga a jó, mely kötelez. A természettörvény a világrendnek egy része. A közös elem a természethez való viszony. Nemcsak a természettörvény, hanem a világ egész rendje a természet kifejezése. Azonban a puszta természethez való viszony nemcsak az erkölcsiségben, hanem kívüle sem alkalmas a világ rendjének teljes megértésére. A világ rendje nemcsak az egyes természeti lények kifejezése, hanem egy czéltudatos hatalomnak műve is. Az egyes lényeken bölcs teremtő uralkodik. A természet rendje eszmét, gondolatot, isteni világtervet foglal magában. így tehát a világ egész rendjével együtt az erkölcsi törvénynek is vonatkozása van a világ teremtőjéhez. De míg a világ rendjében általán, vagyis a természetbe oltott czélszerűségben csak az ész mint ilyen nyilvánul, addig az erkölcsi törvényben a teremtő egyúttal mint akaró és parancsoló, azaz mint törvényhozó jut kifejezésre. Ilyformán a világ rendje nemcsak isteni tervnek, eszmének megvalósítását czélozza, hanem isteni akaratnak teljesítését is. Ez a két tényező azonban csak ugyanazon dolognak két különböző oldalát jelenti. Ugyanaz az Isten nyilatkozik meg mint tervező, mint czélt kitűző ész és mint kötelező akarat is. A véges lét fogalmában tartalmazza a világteremtőnek megnyilatkozását, a ki legfőbb ész és akarat. így a természet és teremtő, eszme és parancs kölcsönösen kiegészítik egymást az erkölcsiségnek teljes fogalmában. Tehát a kötelességérzet elemzése vallásos világnézethez vezet. Vallás és erkölcs elválaszthatatlanok egymástól. Ha az erkölcsi gondolkodást elkülönítjük a vallástól, érthetetlen marad. A parancsoló alak csak úgy érthető, ha az erkölcsi rendben kezdettől fogva személyes parancsot látunk. Erkölcsi gondolkodásunk a vallásos világnézetre támaszkodik, ezen alapul, a kötelesség fogalmát vallásos gondolat szolgáltatja. A kötelesség vallásos alapozásának az a közvetlen eredménye, hogy a vallásos alaptól való elszakítás minden kötelesség megsemmisítését vonja maga után. Ha a kötelező erő valóban isteni törvényhozásban való hittől függ, akkor vele együtt él vagy megdől. A hol nincs vallás, ott nincs kötelesség, nincs erkölcs. De ezt nem szabad úgy érteni, hogy a kötelességgel együtt mindig a vallásos elemnek is jelen kell lennie a tudatban, mert különben a vallás megtagadásából mindig közvetlenül következnék a kötelességtudat megszűnése is, a minek a tapasztalat ellene mond.

1 1 Paulsen azt mondja : «Joggal hangsúlyozza Foerster, hogy a régi egyház életünknek erkölcsössé és szellemivé tétele terén azáltal szerzett magának hervad-