Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre

A kötelességgel nem kell a vallásos elemet mindig kifejezetten és tudatosan együtt gondolni, mert a kötelesség tudata megmarad bennünk, ha figyelmünket nem irányítjuk is az isteni tövényhozásra, mint a hogy vétkezni is lehet, a nélkül hogy kifejezetten és tudatosan Istenre gondolnánk.

1 A vallásos világnézet akkor is alapul szolgál erkölcsi gondolkodásunknak, ha ez a tényállás nincs is közvetlen tudatunkban. A vallásos gondolat a kötelességtudatnak lelke. Azt is mondják, hogy a vallásos életrend nem számol az ember Önállóságával és méltóságával. De ez az ellenvetés azon alapszik, hogy az erkölcsiségben pusztán idegen hatalmi parancsot látnak. Pedig a vallásos álláspont egyáltalán nem veszélyezteti a természet és erkölcs közt lévő szoros kapcsolatot. Az erkölcsi rend így is megmarad természettörvénynek, a természet követelményének ; az eszes lény természete követeli ezt a tartalmat. A vallásos felfogás mellett is ép oly szorosan fűződik össze az erkölcsi törvény az ember természetével, mint a független erkölcsiségben. Csakhogy az a meggyőződés járul hozzá, hogy ez még nem teljes lényege az erkölcsiségnek. A hogy ez tudatunkban megvan, nemcsak az emberi természet követelménye, hanem egyúttal valóságos parancs is, mivel a természet követelményével a teremtő akarata egybeesik. A vallásos vonatkozás nem rontja meg és nem gyengíti az emberi természethez való viszonyt. Tehát nem lehet szó idegen önkénynek való kiszolgáltatásról sem. Hogy mi jó és rossz, megengedett és tilos, azt nem önkény szabja meg, hanem az embernek lényegével és rendeltetésével egyszer s mindenkorra meg van állapítva. A teremtő csak a természetszerűt tehette törvénynyé, de nem a természetellenest. A vallásos erkölcsiség lényege szerint nem idegen törvény ráerőszakolása az emberre, mert a törvény saját természetünknek törvénye, mint már mondottuk. Az ember önállóságával és méltóságával nem az erkölcsi kötelezettség, a természetes erkölcsi törvény ellenkezik, hanem csak a külső kényszer és a belső szükségesség. Még kevésbbé lehet azt a szemrehányást tenni, hogy a valláserkölcsi életet vak engedelmességgé teszi, mivel állítólag nem a saját belátás, hanem az idegen parancs a elöntő. Ez teljes félreismerése és elferdítése a vallásos erkölcsiségnek. Igaz annyi, hogy a vallásos felfogás szerint az erkölcsi rend megtartása egyúttal engedelmességi tény is, de azért mindig természetünknek megfelelően cselekszünk. Az erkölcsi hatatlan érdemeket, hogy főképen az akaratnak fegyelmezésére fordított gondot, hogy a szentekben az önmegtagadásnak hőseit nevelte. Hogy ebből az örökségből ma is táplálkozunk, előttem sem kétes. Hogy pedig könnyelműen elfogyasztjuk . ... cz valóban nagy veszély». Donátnál, Die Freiheit der Wissenschaft 1. Aufl. 407 1. 1 Kneib : Die Jenseitsmoral 27. s k. 1.