Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre

De azért az erkölcsiség nem isteni önkény müve, hanem változhatatlan világberendezésé. Az erkölcsi világrend a dolgok természetével mindenkorra meg van állapítva. A természet adja a törvény tartalmát, az erkölcsi gondolkodás és cselekvés változhatatlan szabályát és mértékét, úgyhogy Isten sem változtathat rajta. De azért az erkölcsiség nem zárja ki az isteni akaratho? való viszonyt, hanem inkább lényegileg magában foglalja, mert a természetszerű szükségképen egyúttal Istentől akart. Isten szabadon teremtette az embert. De mihelyt létezni kezdett, természetében, lényegében egyúttal alkotójának akarata fejeződött ki, a természettörvény isteni törvény. A teremtőnek akarnia kell, hogy az ember természetének megfelelően cselekedjék, az eszes teremtménynek a természet rendjét élettörvény gyanánt kellett megszabnia. A mit az ember lényege és rendeltetése kíván, ugyanazt szükségképen az isteni akarat is követeli. A teremtőnek személyes akarata tehát egybeesik a természet szabályával. Tartalmilag már az eszes lény természete szabja meg a törvényt. Az isteni akarat nem változtat ezen, hanem csak jóváhagyja, megerősíti a természet követelményét és így az erkölcsiségnek nagyobb nyomatékot ad. Az embert a természetének megfelelő rend követésére, megtartására a legfőbb akarat kötelezi. Tehát sem igazi autonómia nincs, sem igazi heteronomia, hanem természetünknek megfelelő, benne kifejeződő theonomia.

1 Nem önkénynek a műve, hogy az erkölcsi törvény a természet szava s egyúttal isteni parancs, hanem szükségességen alapul ez. Nem önkény, hanem változhatatlan világberendezés fűzte össze a kettőt. Ha az ember joggal Isten művére viszi vissza létét, természetét és rendeltetését, akkor természetébe eo ipso bele van oltva alkotójának akarata; a természetszerű szükségképen a legfőbb akarat tárgya. Az isteni parancs tehát nem utólag és külsőleg lép az erkölcsi törvényhez és rendhez, hanem ez a törvény és rend természetszerűleg és lényegileg Istentől akart rend és azért nincs szükség külön kihirdetésére, közlésére, hanem mint a természetbe oltott, benne nyilatkozó akarat vele együtt és benne 1 Mausbach szerint (Die Kathol. Moral 3. Aufl. 132 1.) ezt az álláspontot csak annyiban lehetne idegen törvényszerűségnek mondani, a mennyiben Istenről azt akarnók mondani, hogy az emberre idegen, a kiben pedig élünk, mozgunk és vagyunk, a kit az ész és hit által összes szellemi erőink ősforrásának, természetes és erkölcsi tevékenységünk legbelsőbb alapjának és hordozójának ismerünk meg. Mi Isten hasonmásai vagyunk ; mintegy az ő szemével látjuk, az ő világosságában ismerjük meg, alkotásaiból olvassuk ki, hogy az erkölcsi tökéletesség, felé minő úton járjunk. Mi önmagunk törvénye vagyunk erkölcsi gondolkodásunk és törekvésünk bensőségében, de nem vagyunk önmagunk legfőbb törvénye ; erkölcsi gondolkodásunk és akarásunk, miként egész lényünk, Istenhez vezet. Oly lény, mely testi és lelki létében oly tökéletesen függ fensőbb törvényektől, nem lehet tökéletesen autonom abban, a mit akar és a mit tennie kell.