Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre

emberiség nagyon sokáig csak díszíti épületét különböző ráalkalmazott diszítményekkel ; architectura csak későbben fejlik. Látnivaló tehát, hogy keletkezését tekintve, a diszítmény primitivebb ; megokolt volna tehát, hogy előbb e műformákat tárgyaljuk, annyival is inkább, mivel a legprimitívebb technikával kapcsolatban alig is van más, mint éppen ilyen forma, mindazonáltal mi mégis a logikailag primitivebb műformának adunk itt elsőbbséget s ennek elemzésével kezdjük a tanulmányt. Alig van azonban technika, a melyen a műforma psychologiája könnyebben volna tanulmányozható, mint az edényművesség ; a következő megállapításokban tehát ezen iparágra különös figyelemmel leszek. Az anyagot, a megfigyelés anyagát pedig leginkább a primitivebb kulturfokozatok termeléséből kell vennünk. E primitívebb kulturfokozatokat pedig két helyen találom, az úgynevezett természeti népeknél és a múltban az őskori népeknél. A természeti népekre vonatkozólag — sajnos — nem ismerek olyan összefoglaló munkát, a mely rendszeresen és kimerítő gazdagságban tartalmazná művészkedésüknek termékeit. Ernst Grosse már idézett könyve (Die Anfänge der Kunst) kevés anyagot mutat be, magyarázatában pedig túlságosan érvényre juttatja vezérgondolatát, hogy a művészkedés is mint afféle kultúrjelenség, főképpen, sőt tisztán a gazdasági életnek függvénye. A könyv mindamellett egyik vezérmunka az idevágó nem kis irodalomban. Az őskori primitíveknek termékeit már könnyebben megtalálja az ember. Hoernes nagy könyve (Urgeschichte der bildenden Kunst in Europa von den Anfängen bis um 500 vor Chr. Wien 1898) meglehetősen kezébe szolgáltatja az idevonatkozó teljes anyagot. E főmunkákon kívül leginkább Wundt Völkerpsychologie-jának a művészetről szóló kötetében találhat az érdeklődő adatokat is, de leginkább irányító szempontokat és összefoglalásokat. Éltem is vele. Az edénynyel is úgy van az ember, mint minden primitiv holmijával. Nem maga találja ki, hanem úgy találja meg. A természet adja neki. Az ősember fegyverét, szerszámát is így kapja. Felkapja a keze ügyébe akadó követ, letör egy közel érhető ágat, ezzel segíti kezét és erejét harczra is, munkára is. Nagyon természetes, hogy ha módja van hozzá, nem hirtelen akármifélét, hanem válogatással keresi ki magának a megfelelő holmit. A további lépést aztán azzal teszi, hogy ezt a természetnyújtotta holmit megfelelő alakítással még alkalmasabbá igyekszik tenni. Ezzel már megindult bizonyos ipari tevékenység, a melybe előbb-utóbb, sőt csakhamar az aesthetikus szándékú műgond is belevegyül. A legprimitívebb ember készítette edény, úgy látszik, a kosár. A mikor agyagból kezdenek edényt csinálni, akkor a kosár már kétféle szerepet játszik: segítsége az új technikának s utánzásra kínálkozó mintája is. Az agyaggal dolgozó primitiv edényipar tehát nemcsak természetes