Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre

aesthetikus szándék, hanem az az igyekezet vezeti, hogy megtudja csinálni, hogy sikerüljön neki a mintán eléjerótt feladat. Összefoglalhatom már e tárgyban tett megfigyeléseimet, s az összefoglalás az, hogy tárgyművészete a gyermeknek nincsen. De nem diszíti-e magát a gyermek? Diszíti magát. De erre tisztán csak érzékeinek jóleső színt, fényt vagy akár más miféle maszatolást használ fel minden művészi forma nélkül. Ez a különben nagyon kétséges értékű diszítés nemcsak hogy maga nem művészet, de nem is fejlődik belőle művészet. Hogyan állunk most már a gyermekrajzokkal? A gyermekrajzok újabb időben igen nagy érdeklődésnek örvendenek. Mindjárt megvallom azon nézetemet is, hogy ez érdeklődésben, nevezetesen e rajzok aesthetikai értékelésében nagyon sok a jóhiszemű túlzás. Mindjárt előrebocsátom e rajzok tanulmányozásából merített eredmény-meggyőződésemet, hogy e művészethez alig van közük sem abban az értelemben, mintha maguk már valami primitiv müvészkedésnek volnának termékei, sem abban, mintha a képzőművészet ebből indulna meg. E két állításomat azonban meg kell okolnom. Mindenekelőtt azonban azt hadd mondom el, mennyire kár, hogy a gyermekek nem mintázhatnak, nem gyúrhatnak — mondjuk például — agyagot. Azért sajnálom, mivel az ilyenfajta plasticus ábrázolás véleményem szerint hamarabb művészetté válhatnék, mint a majdnem kizárólag gyakorolt rajzos ábrázolás. A plasticus ábrázolás — a művészetek története is világosan mutatja — sokkal primitivebb és könnyebb eszköze a forma ábrázolásnak, mint a rajz. Ennek a technicának segítségével hamarább fejlődnék tehát a gyermek formalátása és formák iránt való érdeklődése, a mely nélkül művészet nincsen. Említettem már s még többször is fogom hangoztatni, hogy a művészetnek egyik legelső és legfontosabb ihletője a véletlen sikerülés, szeretném ezt úgynevezni, hogy aesthetikus véletlen. Pedig ehhez az első sikerhez is a gyermek a plasticus ábrázolásban sokkal hamarább eljutna, mint a rajzban, a hol csak későn és keveseknek akadnak ilyen művészetindító sikereik. A plasticus próbálgatásban több az aesthetikus véletlen. Volt alkalmam megfigyelni, hogy nem éppen fejlett kultúrában élő egyszerű falusi gyerekek, a kik alig láttak valaha plasticus munkát, egészen maguktól kezdtek agyagból ember-alakokat formálni és sokkal nagyobb formamegegyezéssel, mint a milyennel rajzokat tudtak volna készíteni, a mit különben is sohasem is tettek. A rajzolásban a gyerek már a nagyokat utánozza, még pedig a nagyoknak írását. Nem is rajzolásnak nevezi mesterségét, hanem írásnak. S valójában nem is más e rajzolás, mint írás. A gyermek nem formákat ábrázol, nem képet alkot, a gyermek csak képzeteit írja le. Rajza egyértékü a szóval. A gyermek rajzában nincsenek szóval meg nem ne-