Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre

A gyermeknek tárgyművészete nincsen. Mesterséget a gyermek nem űz. A gyermek nem épít, a gyermek nem dolgozik — legfölebb játékképpen. A gyermek játékait mégis csak jó lesz áttekinteni, nem találkozunk-e itten valami a tárgyművészetbe vágó művészkedéssel, ügyeskedéssel. Először is a gyermeki játszószerre kell gondolnunk, mert az mégis megtörténik, hogy játszószert alkot magának. Ehhez is persze csak kész nem maga készítette tárgyat kap meg, ő maga legfölebb csak keveset alakít rajta, például felöltözteti. Azt kell kérdeznünk, van-e rá eset, hogy ilyen alakításokban tisztán aesthetikai czélnak szolgáló luxusformát alakít a babáján vagy paripáján, vagy azon az akármi csodáján, a mivel játszik? Én úgy látom a dolgot, hogy erre nem a felelet. Azok az alakítások, a miket a gyermek ily esetekben végez, legfelebb csak arra valók, hogy a gyermek reproductiv assimilátióját, reproducált képzeteinek az új képzetbe való belátását, az új képzetnek ezen reproducált képzetnek képe és hasonlatossága szerint való felfogását segítsék, vagy még inkább ennek az assimilátiónak eredményei. A gyermek felöltöztet egy fahasábot. Azért teszi, mert babának látja azt a hasábot és azért, hogy könnyebben és jobban babának láthassa s aztán ilyenképpen bánhassék vele. Ebben mindenesetre van valami, a mi a művészkedésben is igen nagy fontosságú: az assimilátiónak sajátságos szerepe, nevezetesen az assimilátiónak az alakításra gyakorolt befolyása, ámde noha ez assimilátió a. művészkedésben is igen tevékeny, sőt éppen formateremtő folyamat, maga mégsem tesz művészetet, hacsak aesthetikai hatásra szánt formaalakítást nem hoz magával. Ezt az aesthetikus szándékot a gyermeknek semmi alkotó játékában nem tudom felfedezni. A gyerek építésében semmi tekintettel nincsen a formára; még a szükségszerű formákra sem ügyel, a luxusformákra még kevésbbé. Mindenki megfigyelhette ezt, a ki valaha látott gyermeket úgynevezett építőszekrénynyel játszani. A gyermek rakosgatja a koczkákat, de arra, hogy a koczkának mi formája van, semmi tekintettel sincs. Az építéshez szánt mintákról tudomást sem vesz. Nagyon soká tart, míg a gyermek ezek szerint épít. Ha mi felnőttek játszunk vele s építünk neki a megadott minták szerint, a gyermek csak nagyon rövid ideig érdeklődik aziránt, hogy mi mit csinálunk, aztán segítségünkre akar lenni, de ekkor már semmiképpen nincs rá figyelemmel, hogy mi mit akarunk s végre is maga önállóan kezd rakosgatni, amihez legnagyobb szívességgel éppen a nekünk szükséges vagy épületünkben már felhasznált darabokat hódítja el, ellenállás esetén keserves sírással adván nyomatékot művészi formákkal nem törődő akaratának. A mikor meg már mégis annyira érett a gyermek, a mi különben elég későn történik meg, hogy megcsinálja a mintán eléje rajzolt építményt, akkor sem (