Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre

csak a képművészetek próbálhatják, a tárgyművészetek soha. A templom soha sem lehet költeménynyé, valamely Interieur sem," ha mondjuk is róla, hogy szép, mint a költemény. A tárgymüvészet alkotása nem beszél, csak van s egyszerűen csak létezésének formáival hat s evvel művészet. Müller-Freienfels (Psychologie der Kunst I. 45) ugyan azt mondja, hogy «Überall hängen' sich än die Form Associationen an und überall geht die reine Ornamentik zu Formen über, die auch Bedeutung beanspruchen», de ez a jelentés, ez a Bedeutung, a míg tiszta ornamentumról, tárgyművészetről van szó, soha sem több, hogy német kifejezéssel igazítsam a német tudós szavát, mint Funktionsbedeutung, a statikus vagy dynamikus vagy használati rendeltetésnek megjelenítése, legfölebb ennek hasonló functiójú naturalistikus formával való felöltöztetése, de sohasem kép, még kevésbbé költemény. Az még megtörténhetik, hogy a tárgyhoz valami symbolikus értelem tapad, a tárgymüvészet maga azonban ezt sem fogja kifejezésre juttatni. Ebben legfölebb inger van, még pedig nagy inger a tárgy művészi képzésére, de ez a kiképzés a symbolikus értelem ideáját legfölebb csak úgy juttathatja kifejezésre, ha átnyúl a képművészethez, s képpel •díszíti fel a symbolikus értelmű tárgyat. Az ilyen folyamatok azonban már annyira különleges jelenségek a tanulmányom tárgyául felvett tapasztalati anyagban, hogy most módszertelenség volna, hosszabban fejtegetni. A képzőművészetben is csak az a lényeg, hogy szép képet kapjunk. Ez persze nem zárja ki azt sem, hogy a kép például valamely meghatottságnak hangulatából fakadjon. De akkor is nem a hangulatot, nem a meghatottságot ábrázolja a művész, hanem azt a képet, a melyet e hangulaton, e meghatottságon át látott, azt a szép képet, a melynek szépségét éppen e hangulatján át látta meg. S avval, hogy megfesti e képet, nem az a czélja, hogy ezt a hangulatot vagy meghatottságot suggerálja közönségébe. A festő nem hypnotisáló, nem próféta, — ha mégis az akar lenni, a példák mutatják, művészete vallja kárát. Lehet, hogy sok-sok lelki harcz és gyötrődés, mondhatatlan keserűség és fájdalom van egy-egy művészi visió mögött; mihelyt képpé lett, el is felejtettük azt a nagy érzelemvihart, a mely megelőzte. Gondoljunk például Michelangelo remekeire. «Aller Kunsttägikeit wohnt die Kraft inne, durch Vergessen des Augenblicks üher die Noth desselben hinwegzuhelfen», mondja Hoernes (Urgeschichte 51. 1.) De nemcsak a művészt segíti át a pillanat keserűségén, az alkotásból magából is kiveti ezt s a nézőnek is oly pillanatot nyújt, a melynek gyötrődése nincs, a melyen ünnepnapos megelégiilésnek verőfénye ragyog, a melyről elmondható az, a mit Faust kívánt volna csak egy megélt pillanatának mondani : «Verweile doch ! Du bist so schön !»