Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre

De mi is az, a mitől a művészetnek, különösen a képzőművészetnek ilyen hatása van ? Miért nyújt a műalkotás is, a műélvezés is olyan folyamatokat, a melyek megadják az embernek ezt a biologiai megelégülést? Mert az bizonyos, hogy a művészeteknek psychikns értéke ebben van. A művészetek a psychikns jóllakásnak lakomái. Mi történik itten? Mi adja meg az embernek azt az érzését, hogy úgy igazában elemében van? Vagy mi adja meg azt a gondtalan szemléletbe vagy figyelembe feledkezést, a melylyel valósággal rátapasztjuk, rácsüggesztjük lelkünket a képre, a nélkül, hogy erőködésnek, munkának csak egy kis rezzenését is éreznök magunkban. Nem feladatom most ennek psychologiai elemzése, egy-két megállapítást azonban mégis csak kell tennem. Először is azt kell megállapítanom, hogy hiába keresnénk olyan egy, egységes elemi folyamatot, a mely mindent megmagyarázna. Az eddig való aesthetikának és művészet-megértésnek ez a legnagyobb eredeti bűne, hogy valami egységes elemi aesthetikai fogalomról ábrándoztak. Ilyen nincs. Sem a szépnek, sem a művészinek általános defmitiója, úgy a hogy a régiek gondolták, nem lehetséges. Az aesthetikus tetszésben a művészi élmények kikutathatatlan gazdagságban lehetségesek, a nélkül, hogy találnánk ezen folyamatok között egy mindig tevékeny, mindig belejátszó elemet. Talán az az egyetlen, hogy az ember meggyarapodottriak, megteljesedettnek érzi életét, hogy megelégül, jóllakik. De hiszen éppen ennek keresnők a magyarázatát. A psychikus életnek biologiai vonatkozásait kellene jobban megismernünk. Sajnos ezekre a vonatkozásokra a modern psychologia még nem vetett kellő súlyt, csak újabban kezdte átkutatni s ebben eddig inkább csak reményeket termelt. Pedig az aesthetikának és művészetismerésnek főkérdései csak a biologia felől világíthatok meg. Az assimilatio és dissimilatio kellő egyensúlya bizonyára szükséges az ember biologiai és psychikai jóllétéhez. Az ebben beálló zavarok okvetlenül kellemetlenül, nyugtalanítóan megoldást kívánó feszültségekkel zavarják az életérzést. És nagyon valószínű, hogy a művészeteknek abban nagv szerepük van, hogy e két folyamatot kellően segítik. A képzőművészetek inkább az assimilatiót segíthetik» a táncz inkább a dissimilátiót. Az is bizonyos, hogy természetszerte nemcsak az élettelen, hanem az élö energiák is úgy rendezkednek, hogy a lehető legkedvezőbb eredményt lehetőleg kis erőlködéssel érjék el. A művészetekről talán elmondhatjuk, hogy az assimilátiót és dissimolatiót a lehető legkisebb erőfogyasztással segítik s hogy ebben áll kiváló biologiai értékük. Ámde akármennyire tetszetős is e feltétel s akárhogy igazolható is némely esetekben, arra talán mégsem eléggé kétségtelen, hogy mindent megmagyarázó, mindent meg^ értető elvként a művészet psychologiájának élére odaerőltessük, a hogy ezt Müller-Freienfels teszi. A pannonhalmi főapáts. íöisk. évkönyve. 11