Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre

metikával? Az ember nemcsak a maga készítette tárgyakat díszíti, hanem önmagát is. Sőt önmagát mindenekelőtt, annyira, hogy sokan mindenféle képzőművészetnek éppen ebben látják az ős csíráit. Elhiszem, hogy az embernek őseredeti hajlandósága, hogy diszítse magát. Hiszek Cooknak is, a ki a tűzföldiekről E. Grosse idézése szerint (itm. 51. 1.) azt mondja, hogy «they are conteut to be naked, but ambitious to be fine», de nem tudom az embernek ezt a díszítését művészetnek minősíteni. Nem azt akarom mondani, hogy az embernek nem nyilatkozik ebben aesthetikus szükséglete és érzéke, csak azt, hogy nem művészet, ha a vadember okkerral magát sárgára mázolja, éppen úgy nem az, mintha a mai gyermek arczára keni a szilvalekvárt vagy fürdés közben bemaszatolja magát iszappal. Én ragaszkodom hozzá, hogy a képzőművészet alkot. A cosmetika nem alkot. Vagy ha igen, annyiban úgyis a tárgyművészetek körébe utalható, vagy némely esetekben akár a képművészetek körébe is. Ahhoz is ragaszkodom, hogy a képzőművészetek a nyugalomnak művészetei. Nem a régi felfogásra gondolok itt, hogy a képzőművészetek nyugalomban levő térbeli tárgyakat alkotnak vagy nyugvó térbeli formákkal alakítanak, hanem egészen mást értek. Én itt a műalkotás és műélvezet természetére gondolok, ebben van bizonyos a képzőművészeteket jellemző nyugalom. A képzőművészet a szemléletben való megnyugvásnak érzelmét adja. Ad-e pedig a primitiv cosmetika szemléletben való megnyugvást? Ellenkezőleg. Egyenesen arra törekszik, hogy indulatot keltsen. A képzőművészet pedig nem indulatkeltő művészet. A képzőművészet a szemnek dolgozik. Látást akar adni, de olyant, a melyben az ember megelégedhet, megpihenhet. A képzőművészet nem is kifejezés. Nem meglevő szemléletemen érzett örömömet akarom közölni, legfölebb magát a szemléletet. Hangulatot vagy érzelmet, gondolatot vagy eszmét sem akarok kifejezésre juttatni. Nem akarok mást, mint azt, hogy készítettem munkám már a szemnek, a látásnak is kellemes legyen vagy hogy a kép, a melyet bemutatok, kép legyen. A művészetről ma már nem vallhatjuk, hogy szépet produkáló munka, a képzőművészetről azonban már is mondhatjuk, sőt kell is mondanunk. A templomtól, a bútortól, edénytől elvárjuk, hogy szép legyen. A képtől, meg a szobortól is. Nem elégszünk meg a jellemzővel, vagy az érdekessel, ha csak nem olyan esetekben, a midőn már poesis vegyül a képhez, a mi nem is éppen ritka eset. A poesis nem csak szóval, hanem akárhányszor a képzőművészet eszközeivel dolgozik. Sokan vannak festők, szobrászok, a kik voltaképpen poéták. Ilyenek Boecklin, Klinger, vagy minálunk Munkácsy, s az újak közül Kőrösfői Kriesch. A költészetről áll, a mit Batteux mond, a képzőművészetről nem. «La qualité de l'objet u'y fait rien. Que ce soit une hydre,