Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre

erkölcsi kényszertől vagyis kötelességtől sohasem tud szabadulni az ember. Megszegheti a törvényt, elhanyagolhatja kötelességét, de a kötelesség tudatától nem tud szabadulni.

1 Az a kérdés most már, hogy honnan van az erkölcsiségnek az a kötelező volta, törvény ereje. Itt válik el, vájjon erkölcs és vallás közt van-e összefüggés. Kant szerint az erkölcsi törvény pusztán emberi észbeli törvény, a kötelesség önkötelezés által támad. Az erkölcsi rendben nem idegen törvényhozó adja tudtul akaratát, hanem a tiszta emberi természet szava hallatszik. Az ember nem idegen akaratnak, hanem saját akaratának uralma alatt áll, önmaga létesíti az erkölcsi törvényt. A Kategorikus Imperativus az eszes lény autonómiájából származik. De ennek az egész okoskodásnak hiányzik a szilárd alapja. Mondani ugyan mondja Kant, hogy az erkölcsi törvényben csak az ember eszes volta nyilatkozik meg, de nem tudja ezt bebizonyítani. Az a gondolat, hogy az erkölcsi törvény az emberi észnek műve, tarthatatlan ismeretelméleti alapon nyugszik, t. i. azon téves felfogáson, hogy a tudás ismertető jelei, az egyetemesség és szükségképiség nem a tárgyból, hanem az ismerő alanyból és nem is a tapasztalásból, hanem a tiszta észből magyarázandók. Szerinte így magyarázandó az erkölcsi törvény egyetemessége és szükségképisége is, a tapasztalat pedig csak a tartalmat szolgáltatja hozzá. Figyelmét teljesen elkerülte az, hogy bár a tapasztalati tények magukban véve csak egyes esetek, mégis a gondolkodó ész a tapasztalat alapján egyetemes érvényű ismereteket szerezhet; továbbá tartalom nélküli törvény, mint még látni fogjuk, teljesen lehetetlen. Ő az eudaemonismus elutasításánál az ellenkező végletbe esett. Míg az eudaemonismus egy legfőbb jóból, minden törekvésnek végczéljából indul ki, addig Kant a törvényt akarja az erkölcsiség sarkpontjává tenni. Ő úgy találja, hogy az eudaemonismus az erkölcsi jót eszközzé teszi idegen czél érdekében és ezzel megfosztja föltétlen voltától és azért háborút izen neki. Ő az erkölcsiség köréből kiküszöböli a czélgondolatot. Nem czél miatt, hanem önmagáért kell történnie a jónak. Az erkölcsiség hagy ugyan teret czélok megvalósítására, de magában véve semmi köze hozzájuk, hanem csak az akaratnak egy általánosan lehetséges törvényhez való kötését akarja. Az erkölcsi törvény nem tár a törekvés elé tárgyat vagy czélt, hanem csak azt akarja, hogy az emberi cselekvésre a törvényszerűség bélyegét nyomja. A jónak lényege a törvényszerűségben mint ilyenben vagyis a törvény keretén belül való 1 Kneib : Die Jenseitsmoral. Freiburg. Herder 1906. 21. 1.