Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre

vészeinek nyelve, ne találjanak benne kivetni valót. Egyébként pedig bele kellett helyezkednie a görög nyelv természetes fejlődési folyamába, úgyhogy nyelvezete ezen szempontból ítélendő meg. De nem is látta volna szép, kifogástalan nyelvezetének semmi hasznát. A görög világ már hallott olyan zengő nyelvet, a mely tudott finom, bájos lenni, mint a hegyi patak enyhe, lágyszavú csobogása, tudott dörögni, mint a vadul száguldó orkán; hallott oly zengzetes, rhythmikus prózát, oly ragyogó szónoklatokat, a melyeket csak halványan utánozni is keveseknek sikerült, felülmúlni pedig még kevesebbeknek, a kik pedig az anyatejjel szívták magukba ezt a nyelvet, nem rontotta meg ízlésüket más nyelvek tudása. Ezzel, pusztán a nyelvvel már alig tudott volna az apostol hatni. Maga is belátta, hogy erőltetett munka, kárba veszett fáradság volna a beszéd külső mázával meghódítani a világot a kor embereinek gondolkodásmódjától annyira elütő tanítás számára, mert e téren szebbet már nem is hallhatott, mint a milyent már hallott. Mikor a görög nép hite megrendült isteneiben és a sors istenasszonyait helyezte arra a trónusra, a melyről amazokat levetette, megpróbálkoztak már ezzel a görög philosophusok, de minden törekvésük meddő maradt. De milyen is volna az a hit, a melyet a csillogó szó teremt meg? Tiszavirág életű volna, mint a mult sok példája megmutatta, de vértanukat nem tudna nevelni. Tehát más valamivel kellett a sok bizonytalanságban hánykódó lelkeket biztos révbe juttatni : a gondolattal. Ezért mondja az apostol a Corinthusiaknak: Kaya) èAO-wv upoç ûfiâç, áSeXcpot, ffk&ov ou xaí}-' ú-spo/jjv Xóyou îj aocpiaç xaxayyéXXwv öjjttv xo |i,apxúfx0v xoö xteoö... %aí o Xôyoç p,ou •/.ai xo wrjpuy[_iá [JLOU OÙX ÍV usiô-oiç aocpiaç Xéyocç, dXX' èv ártoSeíijst, uveùjjiaxoç xal §uvà[j.£wç, Iva yj Ttiaxtç 6|

JLWV |jtrj fj Èv aocpía av&ptouwv, aÀX' èv Suvájjtet íteoö.

1 Mellékes reá nézve, hogy a gondolat minő külsőben, milyen formában jelenik meg, csak arra van gondja, hogy a külső máz ennek a gondolatnak szépségeit el ne takarja, hogy érthetősége, világossága ne essék áldozatául a szép formának. «Der Inhalt ist dem Schreiber alles, die Form wenig oder nichts.»

2 Naz. szent Gergely írja róla: Sólet magna Pauli sapientia libéré uti verbis ad id, quod ipsi videtur et suo idearum nexui adaptare verborum significationes, etiamsi consuetudo usum dictionis ad alias mentis conceptiones indicandas determinaverit. Szinte intuitióval látta a megrögzítendő gondolatot, de attól tart, hogy nem értik meg s a mikor csiszolja, elmosodó körvonalait élesíti, élénkíti, más gondolatok kapcsolódnak ahhoz, a melylyel foglalkozik, de a melyeket nem akar elszalasztani. Innen a sok befejezetlen vagy más szerkesztéssel befejezet mondat nála. Úgyhogy készséggel elismerjük szent Jeromos szavait:

3 nec cura1 I. Cor. 2.1. és köv. 2 Wernle : i. m. 1.1. s Com. in epist. ad Galatas II. c. 4.