Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

A germ. i-umlaut egyes esetei az idg szóhangsúly szempontjából

Jcede = erősség ; wermde = melegség ; — gevengede (fang) = fogság ; — erbermede (erbarmen) — könyörületesség ; begrebede — temetés ; missehegede (< hagen) = nem tetsző viselkedés ; — Hegede = panasz. Az újfn-ben ezen képző már nem produetiv. — A középfelnémet, sőt már az ófn is ismer egy, ehhez hasonló -idi- (id-\-ja) semlegeseket képző suffiixumot (jungidi, hemidi) melynek hosszú i-je kétes eredetű, talán másodlagos fejlődéssel van dolgunk, mert az ősi hamipja = hemidi képzés nem ismeri e hosszúságot. Megjegyzendő, hogy az if>a = ipô képzések az ófn-ben még mind nőneműek (mert abstractumok), de a gyakori -í/e-praefixum miatt akárhány nőnemű képzés semlegessé vált a kfn folyamán. A többi germ, nyelvekben ritkább e képzés : agsz. : fylp ( < fúl) = teljesség; frymp (< fruma) = kezdet, v. jámborság; yrmj> (<earm) = szegénység, nyomor; pí/fp (< péof= tolvaj) = lopás ; sloewp (< slaiv) = lustaság, alamusziság; trijwp (treow) = hűség ; óé: dypp (< djupr) — mélység ; stoérp (< stórr) = büszkeség ; — fegrp ( < fagr) — szépség) — deyfp (< daufr) = süketség ; slœgô = ravaszság ; hryggó = gond, törődés, fájdalom; mykS — gyengédség ; azonban bygp (= lakás) ; fylgp (= kisértet) stb. deverbalis képzések nem tartoznak ide, mert már alapszavukban (byggja, fylgja) van umlaut. Hogy ezen képző előtt nem pusztán német, hanem általános germ, umlaut fejlődött ki, azt e néhány példa eléggé mutatja. 121. A mi most már ezen germ, képző eredetét és idg hangsúlyát illeti — úgy hiszem — a számos bonyodalmas magyarázat közt (1. v. Bahder : Verbalabstr. 157. s k. o. Kluge: Nom. Stammb. 120—-125. §.) Brugmannè a legelfogadhatóbb (

Grriss II

2, 1, 809. §.). Szerinte az idg -ta suffixum már az idg-ban bővült az alapszó tővégi vocalisával: -o, vagy -e-vel (-o + ta; -e ~{-tâ), vagy az i-tövűek után i-vel: i -f- ta. A germban aztán az idg -eta > és idg -itâ > ipôban összeestek, és ez az így nyert nagy túlsúlyánál fogva, általános használatú lett abstractumok képzésére, nemcsak e/o és i tövek, hanem 'ií-tövek mögött is ; sőt a nyug. germ.-ban még igék (főleg -jan képzésűek) mögött is. Hangsúlyára nézve Brugmann a Grundriss második kiadásában (II

2, 1, 309 §) az -éta hangsúly mellett foglalt állást: «Bei den o-stämmen erscheinen -otä und eta nebeneinander, letzteres warscheinlich bei ursprünglicher Betonung -éta-». Azonban az 1. kiadás szerint a germ. -ipô- és -idő- kétféle dentalisának megfelelően kétféle hangsúlyt fogad el: «Die o-stämme hatten vor -ta- teils -o-, teils -e-, was wol mit der verschiedenen Betonung zusammenhieng; vergl. besonders germ, -épô und -edö-.» Ezen utóbbi alak azonban nagyon ritka, Willmanns (II, 258. §. 2.) szerint a gótban csak két ilyen képzés van. Megjegyzendő, hogy az ó f n -ida a germ, -ipä-ndk felel meg. A rendes germ, képző : 24*