Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

A germ. i-umlaut egyes esetei az idg szóhangsúly szempontjából

fok -ts fejlődött ki, mely a conson. deci. -n végzetével bővült; a történeti időben ezen -is- suff. a középfokban csakis -iz-, -ir- alakban szerepel, a mi a Verner-törvény alapján az i hang ősgerm. hangsúlytalansága mellett szól. És ezt a hangsúlytalanságot az idg középfok képzője számára is el kell ismernünk. Mindamellett ha nem is a középfok, de a felsőfok ősidg hangsúlyozása némileg összhangban van föltevésünkkel. A felsőfokban az idg melléknevek a gyökérvocalis quantitativ leggyöngébb fokát mutatják, s ez ennek hangsúlytalanságát bizonyítja. Brugmann a Grundyiss első kiadásában II, 1, 135. §. 400. old. még így nyilatkozik: «Hinsichtlich des W u r z e 1 ablautes scheint ursprünglich im Grossen u. Ganzen die Regel geherrscht zu haben, dass der Comparativ Hochstufenform (e in der e-Reihe) ; der Superlativ Tief stufen.form hatte. II i er m i t gieng Betonungsverschiedenheit Hand in Hand. Der Zugehörige Positiv war meist eine Bildung mit tiefstufiger Wurzelsilbe : Hvdaßi-u». Brugmann idézett könyvében nemcsak a felsőfok, hanem a középfokra vonatkozólag is találunk föltevésünknek meglepően kedvező állítást: «Bei allem dem ist aber zu berücksichtigen, dass in der Casusbildung des Comparativs neben ies/ios ursprünglich auch -is- vorkam, vor dem die Wurzelsilbe Tiefstufengestalt gehabt haben muss.» Sajnos azonban, hogy Brugm. Grundrisse nek másod i k kiadásában ezen, föltevésünknek nagyon kedvező állítások kimaradtak. A felsőfokra vonatkozólag ugyan nem eredetinek mondja a gót hauhists gyökérhangsúlyát (Grundriss

2 II, 1, 289. §.) «Die Wurzelbetonung von . . . got. hauhists war zwar un ursprünglich», de már ősidg-nak mondja a gyökérhangsúly általános keresztülvitelét a felsőfokban is. Az ősgerm. közép- és felsőfok számára tehát a gyökérvocalis főhangsúlyos voltát kell felvennünk. Hogy ezen, föltevésünkkel ellenkezni látszó umlautot mégis megmagyarázzuk, szükséges tehát analógiához folyamodnunk. Azonban kiemelendőnek tartom az umlaut fönt említett ritkaságát az agsz. és ósz fokozásban. Nincs-e talán ezen hiány az inducáló hang hangsúlytalanságával összefüggésben? Mert hisz az agsz középfok képzője -ra germ, -iza- és -ôza-nak is megfelel. (Sievers Ags Gr.

3 307. §.). 8. Az ila(n), -ilo-kcpző umlautja. 107. Ily képzések a gótban aránylag ritkák; leginkább a nyug. germ, nyelvekben volt életerős. (Kluge: Nom. Stammbild.

2 18, 56, 90, 157. §§.) (Sütterlin: Nom. Agentis 30. o.) (Brugmann Grundriss

2 II, 1, 264 §. b) (

Weinhold : Mhd Gr

2 269 §.). Mindamellett előfordul valamennyi germ, nyelvjárásban; az l előtti i-hangzó akárhányszor már