Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre
eljárásnak formáival, másrészt pedig és különösen belevonjuk még a tanulmányok körébe — bizonyos szerves kapcsolatok szerint — azon főbb módszertani kérdéseket is, a melyek a középiskolai gyakorlati tanítás körében legalább némi eligazodásra szolgálnak; mert hiszen az igazi jártasságot még a próbaéven is túl csak a hosszasabb eleven gyakorlat adhatja meg magában az iskolában. Alább a tanárjelöltjeink szaktárgyakban való vezetésének módját részletesebben fogjuk megvilágítani. Tanárképzőnk rendeltetésének megfelelő a szervezete. Mi a rendünkbe fölvételre pályázó ifjakat megválogatva fogadjuk be az ország különféle gymnasiumaiból. A VI., VII. vagy VIII. osztályt végzett, ifjú szerzetünkbe fölvételt nyervén, egy évet mint noviczius tölt el, s ez idő alatt főleg arra törekszünk, hogy a szerzetesi élet szellemébe behajoljon, másfelől azonban középiskolai tanulmányokat is végeztetünk vele, az érettségit végzett noviczius pedig azonnal szaktárgyakból is készül, még nem ugyan mint rendes hallgató, hanem csak némi előkészítő módon. 1 A gvmnasialis (VII. és VIII.) osztályokat növendékeink már különös gondozás alatt végzik, s az érettségit a legközelebb eső nyilvános gymnasiumban teszik le. Ezentúl kijelölik számukra a szaktudományoknak ama csoportját, a melyre tanáraiknak illetékes véleménye szerint legnagyobb hivatást tanúsítanak s megkezdik négy évre vagyis nyolcz semesterre terjedő tanárjelölti tanulmányaikat. Ez utóbbiakkal párhuzamosan tanárjelöltjeink egyszersmind theologiai tanfolyamokat is végeznek; még pedig, hogy mellesleg ugyan, de nyomatékosan említsük, a hittudomány ágait nem megkurtítva, hanem teljes egészükben és igen alaposan tanulják. Egyik-másik theologiai vezérkönyvük talán kisebb terjedelmű, mint a minőt más semináriumokban használnak ; a theologiai tanulmányokra fordított órák száma is kevesebb talán, mint egyebütt; de annál intensivebb a tanulás, s a theologiai tanárok előadásai sokat pótolnak és még olyan kérdéseket is tárgyalnak, a melyeket a folyton haladó élet és tudomány vet fölszínre, s több olyanfélét részesítenek legalább is szorgos figyelemben, a mik egyes theologiai vezérkönyvekben mint régebbi munkákban kellően méltányolva még nincsenek. Mindezek mellett azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az ú. n. profán tudományok tanulásából sok haszon háramlik a theologiára is. A mellett ugyanis, hogy a profán szakokkal való foglalkozás formális képzettség dolgában is rendkívüli szolgálatot tesz a theologiának, a legtöbb profán tudományszaknak vannak olyan tárgyi vonatkozásai, még pedig szép számmal, a melyek a theologiába is átvágnak. Mint tanárjelölt minden növendékünk kötelezve van philosophiát és philosophiai történetet tanulni. A ki tudja, hogy a dogmatika és a morális köré1 A novicziusok próbaévéről bővebben 1. ezen évkönyvben a következő dolgozatot.