Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

Az umlaut fogalmának fejlődése

wissenschaftliche und aesthetische Schriften». Leipzig, 1830.) mind átkutattam és e kiadás II. kötetének 165. old-án találtam e szót először Klopstocknak egy, a német helyesírás egyszerűsítésére vonatkozó iratában, mely [Goedeke: « Grundriss zur Geschichte der deutschen Dichtung IV. k. 98. old. szerint] 1778-ban jelent meg: «Ueber die deutsche Rechtschreibung» czímén.

1 Klopstock e helyen a traf-träfe

, sprach-spräche igék conj. praet-át tárgyalja s ily igékről szól «Zeitwörter mit dem Umlaute» kifejezéssel. 3. Sajnos, az idézett hely kissé homályos, s ezért szabatosan nem vehető ki belőle, hogy mit is értett maga Klopstock az 'umlaut'-on. Legföljebb Campe és Adelung szavaiból lehetne következtetni. Ezek szerint Klopstock vagy a hangokat magukat (

Campe : ein aus einem anderen umgewandelter Laut), vagy a változást (

Adelung: Die Verwandlung . . .) nevezte el az 'umlaut

1 szavával. De az bizonyos, hogy sem Adelung, sem Klopstock még nem gondoltak hosszú történeti, lassankinti átalakulásra; náluk a 'Verwandlung" szó nem annyit jelent, mint a mai successiv, fokozatos rlautwandel\ hanem ők hirtelen, minden egyes esetben külön beálló hang cserét értették umlauton. De, és itt van a dolog lényege, Klopstock, Adelung az a, o, u hangok változására szorították az 'umlaut' szót. Ők tehát már megkülönböztettek. Elődeiknél még ezt a megszorító és kiemelő megkülönböztetést nem látjuk. Őnekik — Schottelius kivételével — minden magánhangzóváltozás egyszerűen (.(.mutation, mint a következőkben látni fogjuk. b) Az 'umlaut' a rési grammatikusoknál. 4. Az umlaut lassú történeti kifejlődése a szavaknak csak egyes bizonyos alakjaiban eredményezte a jelenlegi eleven hangcserét. A hangok e váltakozása egy és ugyanazon szó tövében oly föltűnő, hogy lehetetlen észre nem venni. Ezért a német nyelv legrégibb tudományos megfigyelőjénél, Ickelsamernél az 1530-as években már nyoma van e jelenség észlelésének. Georgius Schottelius 1663-iki terjedelmes művében «Fon der deutschen Hauptsprache» második könyvének 202. o. hivatkozik már Ickelsamerre. «Der Kleinlaut j (Tonus subtilioris pronunciations seu vocis) ist I wen die drey Selblautende a j o | u werden etwas zusammen gezogen | und also kleinlicher J subtiler und mit einem geschobeltem Munde (wie Xkkelsamer spricht) ausgesprochen und haben alsdan zwey Pünctlein | oder ein kleines e über sich] als: ä \ ö \ ü | oder â\ o | u \ graber \ gröber \ grüner». 'Kleinlaut' szóval nevezi Schottelius e változást még a 203, 204, 215, 1 Először Campe : «Sammlung einiger Erziehungs schritten•> (Leipzig, 1778.) második kötetének utolsó czikkeként.