Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

viszonylag csekély idő alatt lehetséges minden egyes növendékre nézve kipuhatolni, hogy tanulmányainak miféle részletei kívánnak pótlást, helyreigazítást avagy általában miben szorul útbaigazításra. Ilyen intim jellegű vezetés mellett a tanári karnak arra is gondja irányul, hogy folytonosan buzdítsa a növendékeket, hogy tanulmányaikat ne tekintsék tehernek, s ne csak rideg kötelességtudással, hanem kedvvel és lelkesedéssel készüljenek nevelői és oktatói magasztos pályájukra. A hivatásszeretetnek fölélesztésén és ápolásán kívül egész iskolai munkakörünknek a szeretet az éltető levegője. Tanárjelölt növendékeinkkel szemben is ez vezérel bennünket. Igazságosan bánunk velők ; az egy-két tehetségtelennek bizonyult avagy pedig szorgalmában elhanyatlott növendéket — nem szólva az esetleg erkölcsi nagyobb hibákban találtakról — még idejekorán eltávolítjuk,

1 de általában véve inkább szelíden ítélkezünk róluk, semmint szigorúsággal, jól tudván azt, hogy a szeretet nemcsak az erkölcsi tökéletességhez mint a szerzetesi legközvetlenebb hivatáshoz tartozó erényeknek kapcsa (vinculum perfectionis), hanem általában minden testületi életnek s így az iskolai életnek is legfőbb vezérlő elve. A tanárképzőnkben követett nevelő eljárásnak fő elvét és módját csak érintve, részletesebben kell most még szólnunk először is azon irányadó szempontokról, a melyek főiskolánk ezen ágazatának tanításügyi berendezésében érvényesülnek, másodsorban pedig tanárképzőnknek szervezetét s a tanításban neki megfelelő eljárásmódot kell közelebbről ismertetnünk. Mindenekelőtt nyomatékosan kiemeljük, hogy mi főiskolánk tanárképző intézetének mint ilyennek jellegét mindenben és mindig szorosan szem előtt tartjuk. A mi intézetünk kezdettől fogva a tanárképzés czéljára szolgált, nem pedig tudósok képzésére. Akárhogyan fogják föl némelyek az egyetem föladatát, mi nem kívánunk semmi tekintetben az egyetemmel mintegy versengeni. Egyesek élő szóval tett nyilatkozataikban bizonyos jóakarattal a mi theologiai és tanárképzői tanfolyamaink együttes intézményét theologiai és philosophiai facultas czímén mintegy csonka egyetemnek jellegezték. Nekünk ezen fölfogás ellen s ilyféle összehasonlítás ellen óvást kell tennünk. Ép ezért nem volna igazságos, ha tanárképző intézetünk szervezetét és berendezését bárki is az egyetemi kívánalmak mértékével mérné. Mi magunk jól tudjuk — s ezt már Kruesz főapát hangsúlyozta, — hogy szerény keretekben működünk, s hogy az egyetemi igényeknek a mi intézetünk színvonala korántsem felel meg és az egyetemi apparátusoktól is messze áll. Ámde így van helyesen; mert nem is volna jól, ha egy országos intézmény, a minő az egyetem, 1 Viszont nagyon ritka eset nálunk, hogy növendékünk, különösen már tanárjelölt korában, magától önként távoznék.