Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre
végetlen csavarral csináltam, melynek menetei fürészalakúlag voltak megvágva. A legfőbb föltétel ilyenkor az, hogy a fogaskerék peremén az első és utolsó fog szigorúan találkozzék, mert különben a megkezdett irányban folytatva a fogasolást, a már meglevő fogak elromlanának. Szemmérték szerint nehéz azt megítélni, vájjon egyszeri körülforgatás után találkozik-e az utolsó fog az elsővel úgy, hogy folytatva a fogasolást, nem romolnak el a már meglévő fogak; hogy ezt pontosan meg tudjam ítélni, a fogaskerék számára való korongot nem egy, hanem két, szorosan egymáshoz tapadó lemezből készítettem; ha már most az ikerkorongok közül az egyiket a csavaron 180°-ra elfordítom, abból, hogy miképen állnak most egymással szemben a fogak, már megtudhatom, vájjon egyformák lesznek-e a fogak vagy sem. Sok évi tapasztalat és próbálás kellett ahhoz, míg e néhány sorból álló eljárásra rájöttem. Nem utolsó dolog az osztógépnél a csavarorsónak, illetőleg a csavartoknak a szánnal való összefűzése. E tekintetben megmutatta már ( Nobert, 1 miként kell Cardani-féle gyűrűkkel a szánt a mikrométercsavarral összekötni, hogy első sorban kiegyenlítsük azokat a hibákat, melyek attól származhatnak, hogy a csavarmenetek hajlásszöge mégsem mindenütt egyforma, de másodsorban ne legyen túlságos feszes és merev a kapcsolás az említett két tárgy között. Ilyen Nobert-féle kettős kapcsolás van a Jedlik-féle gépen. A IV. számú osztócsavar finom aczélból való, hossza 168 mm., átmérője 8.2 mm., csavarmeneteinek magassága 20°C-nál 0'25013 mm., s meneteinek száma 488. Ezzel szemben a fönnebb említett Rowlandféle csavar átmérője körülbelül 50.8 milliméter s egy-egy menet magassága 1.27 mm. A csavartok olajban főtt puszpáng-fából való s egyik átmérője végein apró aczélágyacskákkal van ellátva a Cardani-féle gyűrű szorítói számára. Az osztócsavar csúcsokban végződik, s a már említett fémvályú elején és végén kellő magasságban elhelyezett aczélágyakban forog. A dob szerepét játszó fogaskereket (1) függőleges tengelye körül forgó végetlencsavar (2) forgatja, melynek alján 25 foggal biró kerék ül, ebbe a kerékbe kapaszkodik egy jóval nagyobb, víszintesen forgó kerék (3) melynek 25x4=100 foga és azonkívül a 0, 25, 50 és 75-ik fog irányában concentrikus és aequidistans 4 kiálló szögecskéje van. Arra a szánra T (4), melyet az osztócsavar mozgat, rá van srófolva egy a másik szán (5) közepéig érő, vízszintes keret (6), ennek végén forog csúcsokon az a kétkarú emelő (7), melynek egyik karjára 1 Pogg. Ann. Bd. 61. p. 129. (1844.)