Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

a karczoló kés vagy a gyémántcsúcsot tartalmazó pálczaalakú csíptető erősíthető; az emelő másik karja úgy van berendezve, hogy súlyokat rakhatunk rá, a melyekkel a rácsra aránylag nagy túlsúlyai ránehezedő karczoló tűt egyensúlyozzuk. A tűt tartó emelő nem lebeg a levegőben, hanem egy alatta elnyúló hídra (8) támaszkodik, melynek lábai viszont egy közös tengelyre erősített két excentrikus korong (9) peremén állnak; ezek a korongok végzik közvetve a kés vagy gyémánt emelését, sülyesztését. A sárgarézasztal baloldalán van a már említett súlyos négyszögű keret (10) különböző keresztvasakkal. A középső keresztvasból kiindul egy hosszú csuklóra járó rúd (11), melynek másik vége átnyúlik az asztal alatt egész a zsinórkerékig s ennek forgató karjába kapaszkodik. Van az említett keret keresztvasán még három sárgaréz hüvely, ezek mindegyikébe egy-egy aczélpálcza illik, de nem szorosan. Az egyik pálcza (12) tolja előre-hátra a rácsot tartó szánt, a másik, mely rágós kampóban (13) végződik, belekapaszkodva a nagyobbik fogaskerék egyegy kiálló szögecskéjébe, azt 90°-kal (=25 foggal) el-elforgatja, végre a harmadik pálcza (14), mely valamicskét mégis csak jár szorosan a maga hüvelyében, oda lévén srófolva a másik végével az egyik excentrikus koronghoz, ezt ide-oda lengeti s ezzel emeli és sülveszti közvetve a karczoló tűt. A nagykeretnek ide-oda való hintázása közben az említett három pálcza közül az első kettőnek tetszőleges nagyságú holtjárást is adhatok s ezzel elérhetem azt, hogy egyrészt a rácsot vivő szán 0—70 milliméter határok mozoghat előre-hátra, másrészt a fogaskerék nem indul mindjárt forgásnak.