Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

kell a hadba küldeni egy fegyveres lovast. Később harminczhárom, huszonöt s több vagy kevesebb jobbágy után számítottak egy lovast, úgyhogy ki nem küldené el hadilletékét a megyei bandériumba, az minden jobbágya után fizessen egy arany forintot. A törvények nem mondják, hogy okvetlenül jobbágyot kell a hadba küldeni. A birtokostól függ, hogy kikből állítja össze hadcsapatát: jobbágyaiból-e vagy földesúri nemeseiből vagy alkalmilag fogadott kóbor zsoldosokból, vagy csavargókból. De az már bizonyos, hogy e hadilleték költségét az összes jobbágyoknak kellett viselniök, fizettek tehát nemcsak egy forintnyi földesúri adót, egy forintnyi királyi kincstári hasznot és hadisegélyt, hanem fizetniök kellett a földesurak részéről hadba vitt bandérium vagy kisebb had illeték eltartásának költségeit is részint pénzben, részint utánuk küldött élelemben. Régente a földesurak és birtokosok a saját nagyszámú lovas jobbágyaikból állították ki önkéntes hadcsapataikat, kik jórészt maguk gondoskodtak ellátásukról, mert hiszen ezért élvezték telköket s ez volt a tulajdonképeni szolgálatuk, míg a többi szolga- és szabados úrbéres néposztályok a haditehertől meglehetősen mentve voltak. Miután azonban az igazi lovas, fegyveres jobbágyok számát leapasztották csaknem tizedrésznyire, a többi pedig mind egybeolvadt jobbágy nevű udvarnokká, Zsigmond királynak s a további királyoknak haditörvényei a hadiköltséget és hadikiállítás terhét személyi és anyagi részében egyformán az egész jobbágyság vállára rótták ki. Az országgyűlések főurai, főpapjai, nemesei maguk is sokszor sajnálkoztak a jobbágyok egyre nehezülő sorsán, súlyosodó terhein. De abban az időben, a mikor a birtokos urak és nemesek maguk nem igen gazdálkodtak, hanem összes földjeiket a jobbágyok művelték és használták, érthető, hogy minden újabb terhet a föld termésére s így közvetve a jobbágyra hárítottak. Legyünk őszinték, s valljuk meg, hogy ma sincs sokkal különben. Ha a föld állami egyenes adója nem emelkedik is, de azért a legtöbb új adónemet, a fogyasztási adókat, az általános drágulást végelemzésben leginkább a földműves érez meg, mert a drágulás arányában emelkednek a tisztviselői fizetések, az ipari munkabérek, a kereskedelmi árak, ellenben a földművelés termékeit úgy kell eladni, a hogy veszik, maguk a termelők nem igen tudják áraikat tetszésök szerint fokozni, hanem alkalmazkodniok kell a kínálat és kereslet teremtette helyzethez. Igen könnyen megtörténhetnék, ha az agráriusok erősen nem szervezkednek, hogy ők mindent tetemesen emelt árakért kénytelenek venni, a maguk termelését azonban nem fokozhatják s termékeiket mégis úgy kell eladniok, a hogy a börze diktálja. Szerencsére ma mégis van arányosság a nyerstermények ára és az általános drágaság között. A középkori birtokosok, urak, főpapok, nemesek, városok igyekez-