Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

meg is kell fontolni, az eléje terjesztett ügyek előzményeiben és körülményeiben elintézés előtt tájékozódni kell s lehetetlen e nélkül ellenmondó, zavaros intézkedéseket nem tenni, a mi pedig igen ártana a királyi tekintélynek. Meglátszott ez aztán III. Béla fiának, II. András királynak kapkodó, gyöngeakaratú, elhamarkodott, majd visszavont intézkedésein. Mindazonáltal a magyar nemesek és urak szerettek közvetlenül beszélni, tárgyalni, ügyeiket élőszóval elintéztetni, s nem akarták, hogy kérésöket, kívánságukat, panaszukat a kanczellár is megtudja és írásba foglalja. Ez az írásbeliség volt az egyik keserv, az éles kard, mely a magyarok szívét általjárta, a mi miatt nagyon haragudtak IV. Béla királyra, az írásbeliség nagy kedvelőjére, úgyhogy a tatárok pusztító nagy diadalának egyik főoka az írásbeliségre haragvó nemesek és urak duzzogása volt, azért nem fejtettek ki igazi harczi kedvet s buzgalmat a tatárveszedelem ellen való készülődésben, hadi gyülekezésben és küzdelemben. Annál inkább megbecsülte az írásbeliségben rejlő előnyöket Oroá tihanyi, majd pannonhalmi apát. Korának társadalomtörténetileg legbecsesebb oklevelei az ő levéltárában maradtak fönn, mert szerette a rendet, pontosságot s az volt az elve, hogy népei maguk vallják be kötelességeiket, létszámukat, állapotaikat, de a mit aztán önként vallottak kötelességül, azt teljesítették is. Az ő sok okleveléből egyszerre megnőtt az addig kisded pannonhalmi levéltár. Neki köszönhetjük az egyik legbecsesebb tihanyi oklevelet is, a nagy lepedőnyi hártyára irt 1211. évi oklevelet, a melyben közel kétezer magyar név van felsorolva, sok falunak a határaival, dűlőivel, vizeivel és különböző foglalkozású népeivel. Megvan ez a nevezetes nagy összeírás két nagy bőrlepedőn: egyik a fogalmazvány, a melyet faluról-falura járva a helyszínen Írogattak, toldozgattak, javítottak; másik a letisztázott és megpecsételt hiteles eredeti oklevél. Ez a nevezetes nagy oklevél körülbelül a legelső, a mely Magyarországon condicionáriusok, úrbéresek neve alatt foglalja össze a jobbágyokon és udvarnokokon, e két nagy néposztályon kívül levő többi sok kisebb néposztályt. Condicio annyi mint föltétel, állapot. Mintegy jelzi azon úrbéri szerződéseket, a melyek ama tihanyi nagy népösszeírás ideje táján kezdenek divatossá lenni és szaporodnak főleg a tatárjárástól megzavart, össze-vissza kevert társadalmi, gazdasági állapotok rendezésére. Az úrbéri szerződések szabályozták már a tatárjárás előtti évtizedekben szórványosan, utána pedig egyre sűrűbben azon úrbéri föltételeket, állapotokat, a melyek szerint a régi szolga, most már szabados néposztályok teljesíteni tartoztak termény- s pénzbeli adózásaikat, ajándékaikat és személyes szolgálataikat földesuraságuk iránt azon telek használata fejében, a melynek tulajdonjoga a földesúré, élvezője pedig az illető család, mely a telek házában lakott. Ily szerződésekben meg-