Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet
VI. Fejezet - A bencés szerzetesség hanyatlása és a pápai reformok a gótikus későközépkorban
ahol az érdekelt garábi és bélai monostor feküdt. Igaz ugyan, hogy a jogilag és anyagilag egyaránt előnyösebb helyzetben levő királyi apátságok túlnyomó többségükben Dunántúlon álltak s a tárgyalásokon azok vezetői vitték a szót s így azok nevei kerültek az oklevelekbe, míg az ország keleti, tiszántúli részének apátai a „sok mások" megjelölés alatt mint a káptalanok közössége (tota universitas capituli) szerepeltek — mégis megállapítható, hogy az igazán eleven bencés élet Dunántúlon pezsgett. A középpont ebben a korszakban is Pannonhalma volt. Ez látszik abból, hogy XII. Benedek 1336-ban elsősorban a pannonhalmi apátot bízta meg a káptalani mozgalom elindításával s a már emlegetett 1366. és 1386. évi oklevelek is őt állították az első helyre a káptalani elnökök között. Mária királynő önálló hatáskörrel működő jogi személynek tekintette a magyar bencés rendtartományt, melynek fejét a pannonhalmi apátban látta. Ezért amikor 1386-ban mint kegyúr megengedte, hogy a tihanyi apátság egy birtokot elcseréljen, ahhoz föltételként kötötte ki a pannonhalmi apátnak mint „az egész magyar bencés rend elnöké"-nek írásban adott előzetes hozzájárulását. S azt is jellegzetes esetnek tekinthetjük, hogy V. Orbán bencés pápa éppen a pannonhalmi apátot, Czudar Lászlót bízta meg 1370ben annak az adónak a beszedésével, melyet Szt Benedek anyagi romlásba jutott alapításának, Montecassinónak a fölsegélyezésére. monostorának és templomának a fölépítésére vetett ki a bencés és ciszterci apátságokra. 1398-ban István apát a történelem tanulsága alapján jeles és vezető (insigne et principale) monostornak mondotta Pannonhalmát, ahol Isten dicsérete sohasem fogy ki az emberek szájából. Ily módon működtek a káptalanok Magyarországon a XIV. század folyamán. Eredményük a rend fölvirágzása volt s újra tekintélyt és tiszteletet szereztek a bencés névnek. Zsigmond király 1393. évi levelében azt írta, hogy Szt Benedek rendjének apátai és szerzetesei a többi rendek között kiválnak számuknál fogva s mint az üdvöt hozó világosság ragyogása járnak a helyes úton s mutatják a jó példát a világi nép tömegének. Az istentiszteletet a legszabályosabban és áhítattal végzik s nem szennyezik be regulájukat. A celibátus és a többi erények anynyira ékesítik őket, hogy ezen rend és szerzetesek támogatását legfőbb vágyának érzi. Ennek következtében biztosította a bencéseket, hogy továbbra is szabadon tarthatják káptalanjaikat, választhatják saját kebelükből elnökeiket, vizitátoraikat és apátaikat, akik irányítják a monostorok lelki és anyagi ügyeit. Zsigmond király elismerő szavait komolyan vehetjük. A XIV. 554