Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VI. Fejezet - A bencés szerzetesség hanyatlása és a pápai reformok a gótikus későközépkorban

szentgotthárdi) apátot is meghívták, hogy a tárgyalások menetét tanácsaikkal támogassák. Sajnos, sem ennek, sem a következő káptalanoknak a jegyzőkönyvei nem maradtak korunkra, melyek pedig a fölmerült aktuális problémákról és azok megoldási módozatairól tájékoztatnának bennünket. Azt, hogy folytatták-e ezeket a kétévenként esedékes káptalanokat, nem tudjuk, de azt látjuk, hogy a pápa, III. Honór nagyon szorgalmazta azok megtartását. 1225-ben az esztergomi és a kalocsai érsekhez intézett levelében azt írta, hogy a lateráni zsinat rendelkezéseinek kevés vagy tán semmi eredménye sem volt, mert az elnökök nem kaptak fenyítő hatalmat. Ezért most a pécsváradi és a bulcsi apátoknak azt a parancsot adta, hogy Madocsára hívják össze a káptalant, melyen az öszszes apátok s azok hiányában a perjelek büntetés terhe alatt tartoznak megjelenni. A káptalanon hozott határozatok megtartását az ott választandó vizitátorok fogják ellenőrizni. S ha ezek valahol nem megfelelő állapotokat vagy apátot találnak, ott az egyházi főhatóságnak kell a bajok orvoslásáról gondoskodnia., A zsinati rendelkezéseket III. Honórt oly formában módosította, hogy ő már azt kívánta, hogy évenként tartsák a káptalanokat s azok jegyzőkönyveit terjesszék föl a szentszékhez. Hogy mi lett ennek a rendelkezésnek az eredménye, nem tudjuk. Ha meg is tartották a madocsai káptalant, mégis valószínű, hogy akkor még ^ magyar apátok nem tudták kellőképpen értékelni a káptalani intézmény jelentőségét, illetőleg saját joghatóságuk csorbítását látták benne. Tény, hogy Oros pannonhalmi apát saját hatáskörében igyekezett elintézni még a súlyosabb fegyelmi ügyeket is. Ezért 1231-ben arra kért és kapott fölhatalmazást, IX. Gergelytől, hogy a pápának fönntartott esetekben maga járhasson el szerzeteseivel szemben, nehogy ezek a veszekedő, illetőleg simoniákus bencések római útjuk folyamán még rosszabb dolgokat műveljenek. Tudjuk, IX. Gergely szintén lelkes híve volt a bencés reform gondolatának. Említettük már ebben a tárgyban 1235-ben és 1237-ben kiadott statútumait s 1241-ben hasonló célból írt Mátyás esztergomi érseknek. Ebből a levélből látható, hogy a komoly gondolkozású, szinte aszkéta jellemű és szigorú valláserkölcsi életet élő IV. Béla — aki húgával, magyarországi Szt Erzsébettel együtt assziszi Szt Ferenc nagy tisztelője volt, leánya, Szt Margit pedig Szt Domonkos apácája lett — ugyancsak sürgette bencés apátságai reformját. A pápához küldött jelentése szerint ezek a bencések szabadon csatangolnak, vá544