Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VI. Fejezet - A bencés szerzetesség hanyatlása és a pápai reformok a gótikus későközépkorban

végezték. A Fürstabt-ok és az előkelő rokonság irányítása alatt élő Klosterherr-e

k nagyrészt önálló háztartásokat — Herrenhöfe — vezettek, ahol a Regula előírásainak vagy szellemének megtartásáról alig lehetett beszélni. Az eddig általánosságban mondottakat élénken szemlélhetjük St Gallen történetének egyes eseményeivel. VI. Ulrik, a grófi származású első hercegapát (1204—20) kiváló képzettségét Párizsban és Bolognában szerezte. II. Frigyes követeként járt Rómában, ahol III. Ince és III. Honór szívesen fogadták és a püspöki jelvények (gyűrű, mitra) használatával tüntették ki. Katonáival nemcsak II. Frigyes seregét növelte, hanem a konstanzi püspökkel is háborúzott s vereséget szenvedett. I. Konrád (1226—39) szívesebben viselte a páncélt, mint a szerzetesi ruhát s idejét jórészt lovagjai és katonái között töltötte. Ezt a szellemet még inkább képviselte a főnemesi Falkenstein családból való s az interregnum idején kormányzó Bertold (1244—72), aki a konstanzi püspökkel együtt Délnémetország legnagyobb hatalmassága volt. 1269-ben 900 lovag számára rendezett ünnepségeket, melyek során az ifjakat lovaggá avatta. 1271 karácsonyát 70 lovag és dalnok társaságában Rosenberg várában ünnepelte. Konrádhoz hasonlóan ő is szigorú despota volt szerzeteseivel s népeivel szemben, azért örömmel fogadták halálhírét. Ez az életmód oda juttatta S t Gallent, hogy a Bertold halála után egyszerre választott két apát egyike már kölcsönkehellyel miséztetett a bazilikában, ahova csakhamar az eső is beesett. Monjort Vilmos hercegapát (1281—1301) gazdasági és erkölcsi tekintetben is igyekezett rendet teremteni kolostorában, ahol sem újoncévet nem tartottak, sem fogadalmat nem tettek, sem pedig rendeket nem vettek föl a Klosterherrek. De szellemi tekintetben is a legmélyebbre süllyedtek. Az 1297. ápr. 18-án kiadott oklevélen megvallotta a kolostor vezetősége — Ruomo sacerdos, H. prepositus, U. camerarius —, hogy nem tud írni. A kolostor „védnöke", Vogt-ja, Habsburg Rudolf király azonban ellenállt s Vilmos kénytelen volt távozni, illetőleg menekülni apátságából. St Gallen lakossága örömmel fogadta a Rudolf halála (1291) után hazaérkező apátot, aki természetszerűleg a a Habsburg-ellenes párthoz csatlakozott. Nassaui Adolf király (1291—98) híveként részt vett a göllheimi csatában, ahol a király elesett, az apát pedig lovagjaival együtt fogságba került, ahonnét a győztes új király, Habsburg Albert kegyéből csakhamar szabadon távozott. 511