Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet
IX. Fejezet - Korunk — a XIX. és XX. század — bencés élete: succisa virescit
filozófiai kurzust félszázados működés után az OrganisationsEntwurf szüntette meg, illetőleg illesztette a 8 osztályossá fejlesztett főgimnáziumba. A tanárképzés nagy fejlődésen ment keresztül korszakunk folyamán. Kezdetben a noviciátus után egy évig a régi, a jezsuita rendszerű „repetitio"~ t végezték, ami főleg a latin nyelv és irodalom tárgyalásából s a tanítás elméletébe és gyakorlatába való bevezetésből állott. Az intézmény első vezetője Tóth Farkas volt, aki évtizedekkel előbb vezette a jezsuita repetitiót, 1800 körül pedig a soproni gimnáziumot igazgatta. 1819-ben úgy módosították a tanárképzést, hogy megszüntették a pannonhalmi repetitiót s annak pótlására a kétéves filozófiai kurzushoz egy harmadik évet csatoltak, amit Bakonybélben töltöttek a tanárjelöltek. Az intézmény az élénk szellemű és nagy műveltségű Guzmics Izidor apát (1832—39) vezetése alatt virágzott, aki második tanárt is szerzett és maga is tanított. Beély Fidél, a Magy. Tud. Akadémia tagja 1832-től 1848-ig elméleti és gyakorlati pedagógiára, esztetikára és diplomatikára, a másik tanár a gimnáziumi oktatás gerincét alkotó latin ismeretekre, Guzmics apát pedig — az országnak tán első hellenistája — a görög nyelvre és irodalomra tanította a növendékeket, akik aztán a győri tankerület főigazgatója előtt tettek képesítő vizsgálatot. Guzmics korán bekövetkezett halála oly súlyos csapást jelentett ezen jellegzetesen humanisztikus intézmény számára, hogy 1841 42-ben egyesek már azt ajánlották, hogy a bakonybéli tanárképzést meg kellene szüntetni s helyette — a filozófia és teológia elvégzése után — Pannonhalmán kellene egy évet reá fordítani. Bár 1843-ban a helytartótanács is kívánta az intézet Pannonhalmára való áttelepítését, az továbbra is a régi keretek között működött. Az 1848 májusában tartott nagykáptalan elhatározta ugyan, hogy a növendékek a teológia elvégzése után Pannonhalmán fognak egyéves tanárképzőt végezni — a határozat azonban csak annyiban valósult meg, hogy a bakonybéli tanárképzőt megszüntették, de a pannonhalmit nem szervezték meg. A bencés tanárképző ezen pusztulása a politikai viszonyok alakulásából érthető. Eötvös József, az első felelős magyar kormány vallás- és közigazgatásügyi minisztere azt tervezte, hogy a gimnáziumokban a szakrendszert valósítja meg, a tanári állásokat pedig konkurzus, versenypályázat útján tölti be. Ennek következtében a tanító rendek — a bencések is — elveszítették volna gimnáziumaikat és rendházaikat, mert a tanítás joga -893