Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

IX. Fejezet - Korunk — a XIX. és XX. század — bencés élete: succisa virescit

majd Komáromban. A kongregáció főapátja és szerzetesei még a tradícióval való szakítást látták az ifjúsággal való intenzív foglalkozásban s azért annak nem is voltak lelkes hívei. Amikor azonban 1800 körül látták, hogy a rend visszaállításának föltétele a magyar katolikus ifjúság oktatása és nevelése, akkor már készséggel vállalkoztak az Egyház és a Haza számára oly jelentős föladat szolgálatára s ezzel együtt sajátosan kolostori életük nem csekély mérvű megváltoztatására. így történt, hogy a magyar bencés kongregáció — a ciszterci és a premontrei renddel egyetemben — 1802-ben a piaristákhoz hasonlóan „tanító rendi" jelleget öltött. Az új pannonhalmi Szt Benedek-rend 1802 októberében alakult meg. Az 1786-ban föloszlatott 91 tagú közösségből 39 tért vissza monostorába. A többi részint meghalt, részint egyéb egyházi vagy világi állásban helyezkedett el. A visszatértek többsége — az 58 éves főapáttal az élén — már élemedettebb korban volt. Ehhez a konventhez csatlakozott az a 30 főnyi noviciátus, melynek tagjait az év utolsó hónapjaiban öltöztették be. Bár nagyobb részük 20 év körüli fiatalokból került ki, mégis voltak köztük olyanok is, akik korábban más — kamalduli, ciszterci, pálos, piarista, kapucinus, kamillánus, trinitárius — rend kötelékében éltek. A következő évi, viszonylag még szintén rendkívül népes, 24 tagú noviciátussal együtt a rend 1804-ben már elérte föloszlatáskori létszámát, ami aztán a következő másfél század végére 300 fölé emelkedett. A kongregáció 1950ben 311 tagból állott, kik közül 243 fölszentelt pap, 37 klerikus, 12 novícius volt, 19 pedig az akkortájt újjászervezett laikustestvéri intézményhez tartozott. A rendtagok társadalmi és nemzetiségi gyökerei A magyar bencés rend személyi összetétele természetszerűleg függött az ország társadalmi, gazdasági és nemzetiségi viszonyaitól — azok vetülete a rendben is szemlélhető. Mivel a főmonostor, az apátságok, a rendházak túlnyomó többsége és a plébániák is az ország nyugati részén helyezkednek el, érthető, hogy a bencések többsége Dunántúl nyugati feléből, Sopron, Vas, Veszprém, Zala, Győr megyéből származott. De szép számmal jöttek a felvidéki Pozsony, Nyitra, Komárom megyéből s elvétve az Alföldről is. A rendtagok társadalmi gyökereit figyelve megállapítható, hogy a jobbágyság korában, a XIX. század első felében a jelentkezők 2/3 része városból származott s csak !/3-a faluról. Mi-872