Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VI. Fejezet - A bencés szerzetesség hanyatlása és a pápai reformok a gótikus későközépkorban

ral, Pannonhalmával. Utódja, I. István alatt 1221-ben, illetőleg 1227-ben IX. Gergely arra figyelmeztette az apátot és a konventet, hogy ne adják, ne zálogosítsák el templomuk értéktárgyait, az „obedientiarius" tisztségviselők pedig évente kétszer számoljanak el gazdálkodásukról a konventnek. A század legkiválóbb apátja a francia származású, szellemileg és erkölcsileg egyaránt jól kulturált Bernát volt (1263—82) aki arra törekedett, hogy újjászervezze monostora szerzetesi és gazdasági életét. Ebből a célból készítette el Regula-kommentárját és a „Speculum monachorum" c. művét, valamint az apátság népeinek szolgáltatásait tartalmazó Regestumait. Közéleti nagyságát mutatja, hogy Anjou Károly megbízásából 1269-ben Magyarországon járt, mint pápai bíboros legátus pedig Franciaországban, majd a latin és a görög egyház uniója ügyében Konstantinápolyban működött. XXII. János (1316—34) azzal akarta kimutatni nagyrabecsülését az ősmonostor iránt, hogy püspökséggé tette. Am a püspök-apátokat Avignonban nevezték ki, akik legtöbbször nem olaszok, hanem franciák voltak s Montecassinó helyett Rómában laktak, s akiket a kolostornak csak anyagi vonatkozásai érdekelték. Ennek az erkölcsi és anyagi szempontból egyaránt hanyatló életnek a befejezése az 1349. évi földrengés volt, mely megsemmisítette a monostort és annak életét. Az újjáépítésre a bencés V. Orbán pápa (1362—70) vállalkozott, aki erre a célra a külföldi bencés apátságokra is adót vetett ki. A jószellemű bencésekkel való benépesítést viszont már utódja, XI. Gergely végezte a század 70-es éveiben. Hasonlóan hanyatló irányzatú volt a szomszédos volturnusi apátság élete is. A szerzetesek már 1260-ban panaszt emeltek az ellen, hogy apátjaik álnokul elherdálták a monostor javait. S ezt az anyagi romlást csak fokozta a XIV. században ott járt francia hadsereg és a tűzvész pusztítása úgyannyira, hogy a szükségessé vált restaurálásokat csak birtokok eladásával tudták elvégezni. A cavai apátság és kongregáció a XIII. században még megfelelt szerzetesi és pasztorációs hivatásának. A XIV. századi apátok azonban már inkább a nápolyi udvarban éltek és többet törődtek a politikával, mint a maguk és szerzeteseik lelki életével. Az ellenség emiatt dúlta föl és rabolta ki az apátságot 1353 54-ben. 1394 óta a cavai apátot is püspökké szentelték, viszont az apát-püspököt nem a szerzetesek választották. Nemcsak a XIII., hanem a XIV. században is viszonylag erőteljesebb élet lüktetett a szicíliai monostorokban. Ennek bizony505