Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

IX. Fejezet - Korunk — a XIX. és XX. század — bencés élete: succisa virescit

re. Az előbbi azonban időközben megszűnt s így ma Singeverga Portugália egyetlen bencés apátsága. A hispániaihoz sok tekintetben hasonlóan alakult az itáliai egyház és bencések sorsa. Említettük, hogy Bonaparte József 1807/10-ben szinte teljesen tönkretette a kb. 70 apátságot és még több perjelséget és cellát megtöltő bencés szerzetességet. Napóleon bukása után történtek ugyan kísérletek a régi keretek visszaállítására, de azok részben nem jártak sikerrel, részben a későbbi támadások semmisítették meg az elért eredményeket. VII. Pius, aki Cesenában bencés, a római Szt Pálban apát, a velencei Szt György-kolostorban pedig az Egyház feje lett, pápa korában is szívén viselte rendje sorsát. Mivel látta, hogy az Egyházi Államban is milyen nagy személyi és anyagi veszteségeket szenvedtek a Szt Benedek regulája alapján élő különféle (bencés, kamalduli, celesztinus stb.) apátságok, azok egyesítésére törekedett. Tervét azonban nem sikerült megvalósítania, s a bencés kolostorok túlnyomó része nem is tudott életre kelni a XIX. század elején. Csupán a nagyobb apátságok (Montecassino, a római Szt Pál, Subiaco, Farfa, Montevergine, Cava, Assisi, Perugia, Siena, Modena, Parma) tartották fönn, illetőleg szervezték újjá magukat, melyekhez a 40-es években még néhány új alapítás (Praglia, Finalpia, Genua) járult. De ennek a fejlődésnek is útját vágták a politikai események. 1848-ban ugyanis már Rómában és egész Itáliában megindult a mozgalom, mely demokratikus jogokat követelt a népnek és egységes királyságot az olaszoknak. Mivel IX. Pius pápa nem volt hajlandó azt támogatni, a szárd-piemonti király, II. Viktor Emmánuel és miniszterelnöke, gróf Cavour állott annak élére. Törekvéseik sikerét mutatja, hogy 1859-ben — III. Napóleon francia császár segítségével — az osztrákoktól megszerezték Lombardiát, ami a középitáliai hercegségeket is csatlakozásra bírta. A következő évben Garibaldi elfoglalta Szicíliát s megdöntötte a Nápoly-Szicíliai királyságot, mely szintén II. Viktor Emmánuel uralma alá jutott. Ezek után került sor az olasz királyság kikiáltására, ami 1861-ben történt meg. A teljes egységnek már csak a maradék Egyházi Állam állott útjában, minek létét III. Napóleon császár és hadserege biztosította. Mikor aztán 1870. szeptember 1-én, a sedaní vereség után maga a császár is porosz fogságba került s Róma francia helyőrsége visszatért hazájába, Viktor Emmánuel csapatai szeptember 20-án akadálytalanul vonultak be Rómába, ami az „Italia unita" fővárosa lett. -815